Mintegy ezerkétszáz éves, Karoling-kori kard került elő decemberben a Zala megyei Murakeresztúr határában; a Magyarországon egyedüli leletet ma délelőtt mutatták be Nagykanizsán a sajtónak.
A sérülten mintegy fél méter hosszú, damaszkuszi, vagyis háromrétegű acélból készült, a markolatán arany- vagy sárgaréz díszítésű kardot december közepén Murakeresztúr kollátszegi településrészén egy munkagép fordította ki a sóderből – ismertette Száraz Csilla, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója.

Az igazgató elárulta, hogy a munkagép által deformált és törött kardhoz nagyon hasonló lelet az alig 15 kilométerre lévő horvátországi Perlak (Prelog) határában került elő évtizedekkel ezelőtt.
– A mai Magyarország területén vélhetően ez az egyetlen előkerült Karoling-kori harci eszköz, a kard egy frank lovas katonáé lehetett – mondta az igazgató.