A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai rendezvényei közül is többet érintett a koronavírus miatt kialakult helyzet a 2020-as évben – tudtuk meg Pál Katalin, a kárpátaljai hálózat vezetője beszámolójából.
Tavaly januárban még megrendezhették – immár harmadik alkalommal – a péterfalvi idősek bálját, amelyen száztíz fő ünnepelt együtt. Az est különlegességét az adta, hogy alkalmas néprajzi gyűjtésre, hiszen ahogy Pál Katalin fogalmaz: „Előkerülnek a régi emlékek; mesék, énekek, érdekes történetek, az ünnepekhez kötődő szokások.”

Fotó: hagyomanyokhaza.hu
A nyári időszak lehetőséget kínált a rendezvények korlátozott létszámmal történő megtartására, így ebben az évben is sor kerülhetett a viski népzene-, néptánc- és kézművestáborra. A VI. Kárpátaljai Népzenész, Néptáncos, Népi Énekes Mesterképzés is elindult, azonban a képzés második része már csak az online térben valósulhatott meg; az Általmennék én a Tiszán népdaléneklési verseny pedig elmaradt.

Fotó: hagyomanyokhaza.hu
A virtuális keretek közé szorult a Hagyományőrzés az óvodában elnevezésű foglalkozás, valamint a negyedik éve tartó, hatszáz gyermeket érintő mentorprogram is. A IV. Kárpátaljai Táncházzenészek Találkozóját sem rendezhették meg a hagyományos módon; felvétel készült a zenekarokkal, amely az interneten keresztül jutott el a közönséghez. Film készült abból a kezdeményezésből is, amelynek során helyi hagyományőrző mesterembereket kerestek fel a hálózat szakemberei.