Az Offies (Off West End Theatre Awards) díjat 2010-ben alapították Londonban a Westenden kívüli, független színházi produkciók elismerésére, az Offies-on belül az OffFest pedig a színházi fesztiválon részt vevő előadásokat szemlézi. A Voila! Europe színházi fesztiválon 2020-ban 13 európai produkció vett részt, közülük három kapott jelölést a Voila OffFest díjra, amelyet végül a tegnapi virtuális átadón a k2 Színház vehetett át.
A k2 Színház előadásában a színészek, egy elegáns vacsora vendégeiként éneklik Mozart Requiemjének Dies Irae-szekvenciáját, miközben kint tombol az apokalipszis és oxigénpalackjaikból egyre fogy a levegő. A magyarországi bemutató után nem sokkal tört ki a világméretű koronavírus-járvány, ami új, aktuális értelmezési keretet adott a darabnak.

Fotó: Londoni Magyar Kulturális Intézet
Voila! Europe színházi fesztivált 2012 óta rendezik meg Londonban azoknak a brit és európai színházi csoportoknak, amelyek témaválasztásukban aktuális, előadásmódjukban pedig innovatív produkciót nyújtanak. A Londoni Magyar Kulturális Központ segítségével 2019 óta magyar társulatok is lehetőséget kapnak, hogy letegyék névjegyüket a rendezvény keretében.
A 2020-as fesztivált a koronavírus-járvány miatt teljes egészében online tartották meg, azonban a Búcsúkoncert így is nagy sikert aratott a nézők körében.
– A k2 darabja úgy aktuális, hogy ehhez az európai kultúra egyik legfontosabb komolyzenei alkotását használja. Ezt a kreativitást méltán díjazták az OffFest gálán és bízunk benne, hogy a társulat élni tud azzal a lehetőséggel, amit ez a díj jelent. Számunkra nagy öröm, hogy segíthetjük magyar művészek bemutatkozását Londonban és nemsokára meghirdetjük a jelentkezést a 2021-es fesztiválra, amely reményeink szerint már ismét élőben zajlik majd – fogalmazott Vincze Máté, a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója.

Fotó: Londoni Magyar Kulturális Központ
Az előadás beharangozója itt tekinthető meg, Gyöngy Zsuzsa színésznő a díjátadón elhangzott köszönő beszéde pedig itt érhető el.