A legdurvább emberi szenny – Csapda a neten

Tizenkét évesnek látszó fiatalt játszik három cseh színésznő a Csapda a neten című dokumentumfilmben, amelyet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon mutattak be. Hamis profilt hoz létre a stáb a legnépszerűbb közösségi oldalakon, chatszobákban. Az eredmény sokkoló. A forgatás tíz napja alatt csaknem kétezer-ötszáz idegen férfi jelöli őket ismerősnek. Többen személyes kapcsolatot létesítenek a lányokkal videochaten, és azonnal szexuálisan zaklatni, bántalmazni kezdik őket. A filmet március 10-ig bárki megnézheti a neten.

2021. 03. 05. 7:08
Fotó: Milan Jaroš
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A filmben felkért rendőrségi szakértő legalább nyolc bűncselekményt számolt össze. Elmondása szerint amit a lányok láttak, amit hallottak, amit átéltek, mind börtönnel büntetendő bűncselekmény volt: kiskorú fejlődésének veszélyeztetése, erkölcstelenségre való felbujtás, erőszak, zsarolás, szexuális bántalmazás nem szexuális kapcsolat útján, sőt már a lányokkal való találkozás ténye is bűncselekmény. A szakértő jelezte azt is, hogy a szolgáltatók nem szűrik és nem felügyelik a felületükön végbemenő kommunikációt, nem keresik azokat a kulcsszavakat, amelyek bűncselekményre utalnak.

„Ez a legdurvább szenny, amit valaha láttam” – tette hozzá a szakértő.

A filmben az egyik pedofil bűnözőt, aki ráadásul gyerektáborok szervezésével foglalkozik, személyesen megkeresik. Pökhendi, nagyképű stílusban még csak tagadni se akarja tettét, a szülőket teszi meg bűnbaknak, mert szerinte engedik, hogy a gyermekek idegenekkel kommunikáljanak. A legtöbb néző ezen a ponton ki is kapcsolja a filmet felháborodásában, pedig érdemes még néhány percig tovább nézni. Mert egy okos felirattal zárul, amely az alkotók szándékát is elárulja. Tiltani nem érdemes a közösségi oldalakat a gyerekeknek, mert akkor titokban chatelnek majd, de a szülőknek beszélni kell velük a rájuk leselkedő veszélyekről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.