időjárás 13°C Eufrozina , Kende 2022. szeptember 25.
logo

Petőfi ma konzervatív forradalmár lenne

Pataki Tamás
2021.03.13. 06:50
Petőfi ma konzervatív forradalmár lenne

„Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez új evangéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit” – írta Petőfi Sándor az ­1848-as naplójában. Húszas évei elején Petőfi a francia forradalom történetét bújta, tehát a korabeli Szrgya Popovics és Saul Alinsky ­munkáit forgatta – bár velük ellentétben a francia forradalom vért prédikált és vért is ivott. Amikor az egyik vidéki útján meghallotta, hogy Lajos Fülöp francia királyt elűzték, s Franciaország köztársaság lett, éppen egy fogadóba lépett és felkiáltott: „Vive la république!”.

Világszabadság, elvont eszmék – így kezdődnek a forradalmak. Vakhit, lelkesedés, lánglelkűség. Petőfi is vidékről érkezett Pestre, ahol a nemesi és polgári származású értelmiségiek tömörültek. Költők, írók, publicisták, színészek, festők, álmok álmodói.

És bár királyokat akart akasztani, március idusán mégsem gyújtogattak, törtek-zúztak, nem ontottak vért. Délben még ebédelni is elmentek a pilvaxos fiatalok – ez már borzasztóan modern vonása az egész történetnek. Tenni akartak, s jól látszik, hogy „kulturális” forradalmat akartak kirobbantani, hisz legelőször a sajtószabadság ügyét vetették fel.

A Tizenkét pont első követelése, a sajtószabadság, a cenzúra eltörlése manapság is időszerű.

A nyugati világ virtuális nyilvánossága ma nem szabad. A cenzorok még csak nem is emberek, hanem algoritmusok, óriási tech cégek hivatalnokai. Politikai agendájuk van, a konzervatív, nemzeti eszméket tartják a legfőbb ellenségüknek.

Akkoriban forradalmi hullám söpört végig Európán, a márciusi ifjak sem akartak kimaradni belőle. Kintről jött, európai indíttatásra kezdődött, ám a magyar ­1848–49-es forradalom az összes európai forradalomtól különbözik: a különbség abban áll, hogy 1848 őszén a forradalom átalakult szabadságharccá. A Batthyány-­kormány ellen uszított horvátok, szerbek, románok és szlovákok a bosszúállási, gyilkolási, rablási, gyújtogatási lehetőségek mellett rádöbbentek önálló nemzeti érdekeikre. A magyar szabadságharc ellen támadtak.

És a lánglelkű társaság sem maradt kávéházi szájhős, elvont eszmék rabja: Vajda János honvédként küzdött a Délvidéken, a szerbek ellen. Petőfi őrnagy ott hal meg, ahová a sorsa és akarata vezérelte, elesett a hazáért, elesett a nemzetéért, mely ellen az ég is összeesküdött, hogy kiirtja.

Rájöttek, megértették, hogy nincs elvont világszellem, világeszme – mi magunk vagyunk, és nekünk magunknak kell megvédenünk az érdekeinket. Nincs világszabadság, csak magyar szabadság van. Ma is születnek új eszmék, vagy még inkább eszmepótlékok, sőt inkább doktrínák a nyugati világban, de Petőfi ma aligha lelkesedne értük. Nem lelkesedne olyan elvont eszmékért, amelyek az ­LMBTQI-jogokat előbbre tartják a nemzeti kisebbségek jogainál, és csak a szabadpiaci kizsákmányolás örve alatt terjesztik a szent világdemokráciát. Letépné és elégetné a kékzászlós birodalom lobogóját, és

Petőfi ma is követelné a cenzúra eltörlését: tüntetne a Facebook, a Twitter s a nyilvánosság egyéb urai­nak székházainál, követelné a sajtószabadságot, a véleményszabadságot.

Petőfi ma nem ülne a fotelban csipszet majszolva és nézegetné az új ponyva, a Netflix legújabb propagandafilm­jeit, hanem ugyanolyan nyughatatlanul járná az országot, írná ­verseit. Nemsokára odáig fajul a nyugati kultúrharc, hogy a konzervatív gondolatokat eretneknek nyilvánítják és megtiltják. Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy Petőfi Sándor ma a konzervatív forradalom élére állna. Mert nincs világszabadság, csak magyar szabadság van, és nincs köztársaság, csak haza van.

Petőfi nem ülne a fotelban csipszet majszolva és nézegetné a Netflix propagandafilmjeit
Fotó: Havran Zoltán

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.