A négyrészes film az Uránia Nemzeti Filmszínház weboldalán tekinthető meg.

Az öt legjobb Val Kilmer-film –Tombstone - Halott város+ videó
Klasszikus western, modern köntösben.
A négyrészes film az Uránia Nemzeti Filmszínház weboldalán tekinthető meg.
I. rész
„Ó, uram, ajándékozz meg csekélyke
magammal engem.” (62 perc)
II. rész
Lassan, tünődve (60 perc)
III. rész
Bukj föl az árból (64 perc)
IV. rész
„s én állok minden fülke-fénybe,
én könyöklök és hallgatok” (69 perc)
A verseket elmondja: Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Simon Péter
A szombati és a vasárnapi vetítésekre külön-külön kell jegyet váltani.
„A filmre készülve tíz évig tanulmányoztam a költői hagyatékot. Fokozatosan nyílt ki előttem az a viszonyrendszer, amelyben a költő értelmezte önmagát, viszonyát a kozmoszhoz, az Istenhez. A költői géniuszhoz kapcsolódó kliséket, sztereotípiákat át kell gondolni, újra kell értékelni. Filmem szándéka az, hogy ne csak az eddig ismeretlen József Attilához kerüljön közelebb a néző, hanem önmagához is. Ez a film a hagyományos dokumentumfilm eszközeit ötvözi a versekre megkomponált költői látomásokkal – műfaját tekintve filmvers.” Jelenczki István
Zeneszerző: Hortobágyi László
Operatőr: Csukás Sándor, Jelenczki István
A film az Angelus Bt. és a Dunatáj Alapítvány koprodukciójában készült.
Klasszikus western, modern köntösben.
Visszatér a nyolcvanas évek szubkultúrája egy este erejéig Budapesten.
A Biffy Clyro korábban már bizonyított a Sziget főfellépőjeként, most a Budapest Parkban láthatjuk őket.
Néhány vetítés erejéig nagyvásznon tekinthetjük meg a Golden Globe-jelölt alakítását.
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Boráros Gábor barátnője oldalán töltekezik a Jákli-botrány közepette
Felkészült a válaszlépésre Orbán Viktor: már meg is tette a szükséges intézkedéseket
Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Klasszikus western, modern köntösben.
Visszatér a nyolcvanas évek szubkultúrája egy este erejéig Budapesten.
A Biffy Clyro korábban már bizonyított a Sziget főfellépőjeként, most a Budapest Parkban láthatjuk őket.
Néhány vetítés erejéig nagyvásznon tekinthetjük meg a Golden Globe-jelölt alakítását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.