Magyar támogatással mentik meg a tacsi templom értékes famennyezetét

A leomlott tornyú templomból áthelyezik az egykori evangélikus templomba a felújítás után, a Rómer Flóris-terv részeként.

Magyar Nemzet
2021. 04. 20. 14:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint lapunk is hírt adott róla, múlt hét szombaton este leomlott az erdélyi Tacs református templomának tornya. Az értékes famennyezetet a magyar kormány finanszírozásából működő, a Teleki László Alapítvány által lebonyolított Rómer Flóris-terv részeként, a helyi reformátusokkal egyetértésben a felújítás után

áthelyezik az egykori evangélikus templomba.

A Beszterce-Naszód megyei, nagyrészt magyarok lakta település református temploma a XVIII. században épült, és évek óta nem használták. A helyi reformátusok megvásárolták a korábban a szászok által emelt evangélikus templomot és parókiát, felújították, és azt használják.

Eredeti templomukat korábban is érték károk, szakemberek szerint a felújítási költség nem állt volna arányban az építészeti értékével. Káldi Gyula építész, a határon túli magyar műemlékek megmentésével foglalkozó Teleki László Alapítvány kuratóriumi tagja szerint az épületnek olyan súlyos statikai problémái vannak, hogy lényegében menthetetlen, ezért fájó szívvel, de lemondtak a felújításáról.

Az 1711-ben készült kazettás famennyezet viszont rendkívül értékes, ezért annak megmentése már korábban is a tervek között szerepelt.

 

A károkat főként az instabil talaj okozta, emiatt a jelenleg használt templom tornya is süllyedni kezdett Fotó: Kiss Gábor

A restaurálást vezető Mihály Ferenc beszámolójából kiderül, hogy 2017 júniusában egy erős vihar mindkét oldalon megbontotta a templom bádoghéjazatát. A károkat rövid időn belül sikerült helyreállítaniuk, ám 2019 augusztusában egy újabb vihar ismét kikezdte a templomot. Ezúttal a déli oldalról a bádoghéjazatot teljes egészében feltépte, a hajó fölötti részt a templom túloldalára, a szentély fölöttit pedig körülbelül húsz-harminc méterrel távolabb, a közeli temetőkertbe repítette.

A festett famennyezet bontás előtt Fotó: Teleki László Alapítvány

A károkat ismét helyreállították, a festett kazettás mennyezeten is elvégezték a szükséges munkálatokat: a kazettás mennyezetet lebontották, a festetlen részeket portalanították, a mennyezetet fertőtlenítették, elraktározták.

Bontás után Fotó: Teleki László Alapítvány

A templomról részletesen a Rómer Flóris-terv oldalán lehet olvasni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.