Moziképek: vetítések a magyar film napja alkalmából

Április 30. a magyar film napja 2018 óta, ilyenkor filmtörténetünk kezdeteire emlékezünk, a magyar film történeti és kortárs gazdagságát ünnepeljük. Idén a jeles dátum még különlegesebb, hiszen éppen százhúsz éve, hogy az Uránia Tudományos Színházban, a mai Nemzeti Filmszínház elődjében bemutatták az első magyar filmalkotást, A tánczot. Ennek apropóján az Uránia online csatornáján április 30-án 17.30-tól összeállítást láthatunk.

Magyar Nemzet
2021. 04. 25. 13:00
null
Bicskei Zoltán: Láttam című rövidfilmje Forrás: MMA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Filmestet rendez a Magyar Művészeti Akadémia film- és fotóművészeti tagozata és a Nemzeti Filmintézet filmarchívuma április 30-án, a magyar film napján. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar film ritkán látható értékeire – derül ki a Magyar Művészeti Akadémia közleményéből. A műfajilag sokszínű program első felében három, mára klasszikussá vált rövidfilm kerül műsorra: a Gyöngyössy Imre rendezte Férfiarckép című dokumentumfilmben a magyar új hullám egyik jelentős alkotója a falusi körzeti orvosként dolgozó édesapja lírai portréját rajzolja meg, az Öngyilkosság című kisjátékfilm József Attila novellájának az adaptációja, míg a Mozikép című filmetűd Tóth János kísérleti munkája, amellyel a mozi hőskora, a képalkotás és a mozgóképkészítés aktusa előtt tiszteleg.

A rövidfilmek után egy olyan új, a megidézett mesterek munkásságához is kötődő alkotást nézhetünk meg, amely Magyarországon először most lesz látható. A Láttam című kisjátékfilm hommage à Huszárik Zoltán és Sára Sándor. Bicskei Zoltán, a magyarkanizsai rendező filmje egy szabad asszociációs belső utazás a szikes pusztaság, az Alföld óriáspódiumán.

Bicskei Zoltán Láttam című rövidfilmje
Fotó: Magyar Művészeti Akadémia

A folytatásban a filmtörténet őskorába megyünk vissza, hogy bepillantsunk egy korai magyar filmes műhelymunkájába. A kamerás emberek – A mozi, a kinematográfia úttörőinek története a Délvidéken című szerb–magyar ismeretterjesztő film Lifka Sándornak és Bosnyák Ernőnek, a filmművészet két közép-európai úttörőjének az életét és a munkásságát mutatja be, mely Bácskához, jelesül Szabadkához és Zomborhoz kötődik. Mindketten múlhatatlan érdemeket szereztek az első vándormozik, kőfilmszínházak, az első filmhíradók, az első magyar nyelven megjelent filmújság és a filmforgalmazás megalapozásával. Ráadásul az alkotásból az is kiderül, hogy Lifka kapcsolatban állt a budapesti Uránia Tudományos Színházzal.

A vetítés előtt Gelencsér Gábor filmesztéta bevezetőjét nézhetjük meg. A filmest programja díjmentesen (regisztrációs jeggyel) tekinthető meg. További információ és segítség a jegyváltáshoz az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.