Az önkormányzat vezetői azt tervezik, hogy ebben az évben és jövőre húsz, könnyebb hangvételű, és tíz, súlyosabb, részben történelmi témájú színházi előadást szerveznek a vidéken lakóknak, amelyeket ők ingyen tekinthetnek meg. E célra különböző színházak előadásait hozzák az itt lakók elé. A sor meg is kezdődött. Május huszadikán Püspökladányban, a Dorogi Márton Művelődési központban az előadások sorát az Oscar című komédiával kezdték meg, amely nagy sikert aratott a püspökladányiak körében. Az előadást a HADART Színház társulata hozta színre.

Fotó: HADART Színház
Három nap múlva, május huszonharmadikán a szervezők egy (szín)házzal odébb állnak. Nádudvaron, az Ady Endre művelődési központban 19 órától a Turay Ida Színház vendégszereplése tekinthető meg. Ők a Rideg Sándor–Tímár Péter művéből alkotott bohózatot adják elő, az Indul a bakterházat. A belépés egyelőre feltételekhez van kötve, csak védettségi igazolvánnyal nézhetik meg az előadást, előzetes regisztrációval, s az azt követő regisztrációs jeggyel. A következő hónapokban hasonló színvonalú előadások kerülnek színre Kabán, Tégláson, Hajdúhadházon, Ebesen. A nyári időszakban szabadtéri színpadom, majd később zárt helyen folynak az előadások. Utóbbiak lekötésére a tárgyalások még folyamatban vannak. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat honlapján (hbmo.hu) és Facebook-oldalán folyamatosan tájékoztatják az előadások iránt érdeklődőket.
A hajdúságiak kulturális éhségét kielégítő önkormányzati akció a Terület- és településfejlesztési operatív program Megyei identitás erősítése elnevezésű témakörben valósul meg. Ennek A Hajdú hagyományok nyomában című projektje nyert támogatást e célra.