Nyári színház Szigligeten

Sikerdarabjával mutatkozik be öt társulat – két fővárosi és három vidéki – a várvendéglő hatalmas udvarán.

2021. 06. 26. 11:01
null
Forrás: Kecskeméti Nemzeti Színház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig sem volt híján nyaranta népszerű színházi előadásokban és koncertekben hazánk egyik legszebb vára patinás vendéglőjének hatalmas udvara, ám idéntől már egy önálló színházi előadássorozattal, afféle „kisfesztivállal” is megörvendezteti a szabadságukat a Balatonnál töltő nézőket két fővárosi és három vidéki teátrum. – Szabadtériszínpad-avatással kezdődik a nyári évad, ezért is vagyunk most a korábbiaknál nagyobb munkában meg izgalomban – mondta lapunknak a hét elején Kovács Anna. Akit miután főszervezőként szólítottam meg, rögvest közölte: ő csak egyike a szigligeti várszínház ötletgazdáinak és szervezőinek. A Centrál Színház az egyik kultikus darabjával, a New York-i komédiával, a Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter nevével fémjelzett előadással indul ma a várudvari évad, július elején a Tanulmány a nőkről című előadást mutatja be a Csiky Gergely Színház, és ugyancsak a kaposvári társulat ígér két és fél órás önfeledt szórakozást július végén Neil Simon Furcsa párjával. A Soproni Petőfi Színház társulata az Ördögölő Józsiást, Tamási Áron és Tolcsvay László mesejátékát mutatja be, a Játékszín a Rejtő Jenő regényéből készült Szőke ciklonnal érkezik az észak-balatoni vár vendéglőjének udvarán álló szabadtéri színpadhoz. A szigligeti kisfesztivál záró előadásaként a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház mutatja be a Társasjáték New Yorkban című vígjátékot.

(A borítóképen a Társasjáték New Yorkban című vígjátékból látható egy jelenet. Forrás: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.