A Kodály filharmonikusok és vendégei az új évadban

Kettős jubileumot ünnepel a debreceni komolyzenei élet. Ötven éve alakult meg a Kodály Kórus, és tíz éve koordinálja a város zenei életét Somogyi-Tóth Dániel.

Gőz József Miklós
2021. 07. 04. 14:45
null
Fotó: Teknos Forrás: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kettős jubileumot ünnepel a debreceni komolyzenei élet. Ötven éve alakult meg a Kodály Kórus, és tíz éve koordinálja a város zenei életét Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia igazgató-művészeti vezetője. (A Kodály filharmonikusok is csak két évvel maradnak el a jubileumtól, ugyanis 2023-ban lesznek százévesek.) Somogyi-Tóth – aki az új debreceni kulturális koncepció alapján a város fő-zeneigazgatója is – ismertette az együttes(ek) új évadbeli kínálatát.

Ennek az a jellemzője, hogy színesedik a komolyzenei paletta, lévén a Kodály Filharmónia és a Filharmónia Magyarország együttműködésével új, úgynevezett keresztbérlet jön létre, Filharmónia Összhang néven. Négy vendéghangversennyel lesznek gazdagabbak a debreceni zenekedvelők e szövetség révén. A novemberi induláskor két együttes – a Capella Savaria és a Purcell Kórus – régizenei hangversenyét hallhatják, Vashegyi György vezényletével. Ők Händel művét, a Theodorát adják elő, Baráth Emőke címszereplésével. Ugyancsak Szombathelyre való a második, decemberi hangverseny főszereplője, a Savaria Barokk Zenekar, amelyet Németh Pál fuvolaművész alapított. Jövőre két hangverseny marad a bérletből, az elsőn a Concerto Budapest ad hangversenyt, a másodikon pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar látogat Debrecenbe, s Prokofjev, valamint Rimszkij-Korszakov-műveket hallhatunk tőlük. Közreműködnek: Arabella Steinbacher hegedűművésznő és Dimitry Liss karmester. Ugyancsak négy hangversenyt hallhatnak a bérlet tulajdonosai a helyi zenészektől. Vendégeik lesznek többek között Rost Andrea Mendelssohn Éliás című oratóriumában, s Wolf Péter kortárs zeneszerző, aki új darabját mutatja be.

A Kodály Kórus – a már említett 50-es jubileum tiszteletére – különleges évadra készül. Alapelvük: a hagyományok ápolása, a kortárs zene megszólaltatása és az ifjúság megnyerése a kórusmuzsikának. Különleges élményt ígér a novemberi Fény-képek című műsor. A farsang idején könnyedebb hangra váltanak, az úgynevezett „amerikai zene” filmek és reklámok muzsikájából is merít. Márciusban nagyböjti műsort adnak, A hit ereje címmel, amelyen a karmester, Arany János lesz a narrátor is. Májusban Bob Chilcott, a King’s Singers egykori énekese, karnagy és zeneszerző jön Debrecenbe. Ő vezényli a Kodály Kórust, s bevezeti a nézőket az angol hagyományokon alapuló kóruszenébe. Az évad záró hangversenyén Erdei Péter, a kórus hajdani vezetője vezényel, s bemutatják Kodály egyik ritkán elhangzó művét, a Zrínyi szózatát is.

Tartalmas lesz a kamarazenei bérlet is, a műsor kialakítása még folyik. A hagyományokhoz híven a nagy bérletsorozatra benevezők az idén is kapnak egy 11. ajándék koncertet. Az is ajándék, hogy a Kodály Filharmónia vagy a Filharmónia Összhang bérletek tulajdonosai fél áron vehetnek jegyen az idén augusztus 24-én tartandó hangversenyre.

(A borítóképen Somogyi-Tóth Dániel. Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.