A szerkesztők az atlaszsorozat előző, 2018-ban megjelent Természeti környezet című kötetéhez hasonlóan alapelvként továbbra is hazánkra, valamint – országunk jelenlegi területén túl, az adatforrások függvényében – továbbra is hazánkra, a Kárpát-medencére és annak szomszédságára vonatkozóan alakították az atlasz tartalmát. Az alkotók a társadalom szerkezetének, a társadalmi folyamatoknak a jelen állapotát és múltbeli gyökereit főként 13 országra, több mint 39 ezer településre vonatkozóan mutatják be, alapvetően térképek segítségével.
Az MNA ezen kötetének megalkotásában – túlnyomórészt hazai egyetemeken, kutatóintézetekben, kormányzati szerveknél dolgozó – öt kötet- és 13 fejezetszerkesztő, 42 fejezet- és 85 térképszerző vett részt, akik 196 oldalon, 12 fejezetre tagolva, 377 térkép, ábra, táblázat és 73 fénykép segítségével mutatták be hazánk társadalmát – írja az ELKH.
A kötet fejezetei három nagy – népességgel, településekkel és életkörülményekkel, életminőséggel kapcsolatos – tématerületbe sorolhatók.
A látványos, különböző méretű tematikus térképeket lapozgatva a népességgel kapcsolatban olyan témakörök területi sajátosságairól tájékozódhatunk, mint például a termékenység, a házasságon kívüli élve születések, a születéskor várható élettartam, a daganatos halálozások, az öngyilkosság, a külföldiek és külföldön születettek, a belföldi vándormozgalom, a külföldre ingázás, az elöregedés, a házasság, a válás, az együttélés, az etnikai-nyelvi és vallási megoszlás, az iskolai végzettség, a gazdasági aktivitás, a munkanélküliség, a közfoglalkoztatottak, illetve a személyi jövedelem.
A települések témaköre főként a településhálózattal, a városok típusaival, dinamikájával, szerkezetével, a kreatív városokkal, Budapesttel és agglomerációjával, illetve a falvak típusaival, dinamikájával, a szórványokkal és tanyákkal foglalkozik. Az életminőséggel kapcsolatos tématerület részeként, többek között a fekvőbeteg-szakellátás, a Covid–19, a szociális segélyben, rokkantsági ellátásban részesülők, az angoltudás, az internet-előfizetés, a lakások jellemzői és átlagára, a betöltetlen háziorvosi szolgálatok, a kórházak és gimnáziumok elérhetősége, továbbá a közúti balesetek és a bűnözés területi sajátosságait ismerhetjük meg.

A Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezett ünnepélyes bemutatón Maróth Miklós, az ELKH elnöke a kötet jelentőségét méltatva elmondta:
Az MNA Társadalom kötet tartalmazza a Kárpát-medencéről, és azon belül a mai Magyarországról rendelkezésre álló, grafikusan ábrázolható ismeretek jelentős részét. Fontos kordokumentum, amely a rendkívül széles körű és sokrétű tudást érdekes formában tartalmazza, így azt nemcsak a földrajztudósok, hanem a történészek, a gazdasági szakemberek, a diákok és más érdeklődők nagy haszonnal forgathatják.
„A KSH-nál mindent megtettünk, hogy a kötetben megjelenítésre tervezett területekhez, időszakokhoz és tematikákhoz kapcsolódóan az összes fellelhető statisztikát a szerkesztők rendelkezésére bocsáthassuk, és ez sokszor nem kis kihívás elé állította szakembereinket. A statisztika és a térképészet eszközeinek összekapcsolása révén óriási hozzáadott érték állt elő, amely a demográfiai és a társadalmi folyamatok térbeli változatosságának bemutatásán keresztül hozzájárul e folyamatok mélyebb megismeréséhez és a jelenségek közötti kapcsolatok jobb megértéséhez” – emelte ki köszöntőjében Vukovich Gabriella, a kötet kiadásában stratégiai partnerként közreműködő KSH elnöke – olvashatjuk az ELKH cikkében.
A Társadalom kötethez kapcsolódó, nemzetközi szinten is innovációnak számító újdonság, hogy tartalma a www.emna.hu honlapon interaktív térképek formájában is, díjmentesen elérhető (e-MNA).