Építészeti interjúmaraton és animációs esték az MMA programkínálatában

Az ősszel folytatódik a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) Esték a Hild-villában Tesztoszteronépítészet beszélgetéssorozata, valamint a Hagyomány és haladás sorozat is neves producerekkel, ugyanakkor huszonnégy órán át tartó építészeti interjúmaratont is terveznek, a Kutatók éjszakáján pedig a családoké lesz a főszerep.

Magyar Nemzet
2021. 09. 09. 18:00
null
Vágóasztalon a legendás Vizipók Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Wesselényi-Garay Andor, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa a házigazdája az Esték a Hild-villában Tesztoszteronépítészet című sorozatnak, amelyben olyan építészeket lát vendégül, akik munkásságuk révén az építészeti közgondolkodás alakítói. Az Animációs esték – Hagyomány és haladás című sorozatban pedig olyan nemzetközileg ismert szakemberek lesznek a vendégek, mint Mikulás Ferenc, Sándor Pál, Hábermann Jenő vagy Taba Miklós, akik a magyar film igazgatásához, szervezéséhez kapcsolódnak.

A Pesti Vigadó könyvtárában rendezik meg szeptember 17-én és 18-án a huszonnégy órás interjúmaratont, ahol Wesselényi-Garay Andor beszélget kutatókkal, bölcsészekkel, építészettörténészekkel és eszmetörténészekkel az építészetről. A legelső interjúalany Balázs Mihály, az utolsó pedig Turi Attila lesz. A nap folyamán olyan kérdések kerülnek terítékre, mint az építészet taníthatósága, az oktatás és az építészeti minőség kapcsolata vagy az építészet képviselhetősége és elbeszélhetősége. 

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva szeptember 23-án kerül sor a Magyar Csupajáték – A modern magyar összművészeti előadás konferenciára, amely az 1938-as összművészeti előadás előtt tiszteleg, melynek évében szintén Budapest adott helyet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, melynek a Magyar Csupajáték is része volt. Paulini Béla produkciójában a kor legjelentősebb művészei vettek részt.

A gyerekek szeptember 24-én a Hild-villa épületét deríthetik fel, majd később az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasa, Mechler Anna tart ismeretterjesztő foglalkozást nekik. Eközben a felnőtteknek Windhager Ákos, az MMA MMKI tudományos munkatársa A szerelemhez nem elég, ha herceg vagy! 5+1 párkapcsolati tanulság a magyar operákból címmel tart előadást, de Pályi Zsófia és Somogyi Márk fotográfusokkal és Köbli Norbert Balázs Béla-díjas és Golden Reel-díjas magyar forgatókönyvíróval, érdemes művésszel, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének alapító elnökével is sor kerül beszélgetésekre.

Borítókép: Mikulás Ferenc, aki az Animációs estek egyik vendége lesz. Fotó: Teknős Miklós

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.