Elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő

75 éves korában elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – tudatta mély fájdalommal a Vígszínház társulata.

Magyar Nemzet

2021. 10. 23. 20:50

A ragyogóan tehetséges színésznő több mint ötven éven át volt a Vígszínház társulatának hűséges tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan kultikus magyar filmben tündökölt.

Az általa megformált karakterekből áradt a jóság és a tisztaság, játékából sugárzott a finom, törékeny nőiesség és a színészet iránti szenvedély. Kiemelkedő színészi adottságai, munka iránti elkötelezettsége és teherbírása kedvességgel és szerénységgel párosult.

Kollégáinak, barátainak és családtagjainak mindig nagy figyelmet szentelt, érdeklődve, szeretetteljesen fordult a körülötte lévő emberekhez.

Venczel Vera otthonában, szerettei körében tért örök nyugalomra.

A Vígszínház 125 éves történetének meghatározó színésznőjét, a magyar színház- és filmművészet felejthetetlen alakját a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Életrajz és pályakép

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza volt, aki szerette volna, ha növendéke majd a Madách Színházhoz szerződik, azonban Várkonyi Zoltán – aki már a felvételin felfigyelt a tehetséges fiatal lányra – másodév végén szerepet ajánlott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve már nemcsak az Ódry Színpadon, hanem a Vígszínházban is megmutatta tehetségét kisebb-nagyobb szerepekben, aztán 1967-ben, 21 éves főiskolásként főszerepet játszott Tordy Géza, Tomanek Nándor és Tahi Tóth László partnereként Weingarten A nyár című darabjában a Pesti Színházban, és ekkor végérvényesen beírta magát a nagy színésznők sorába: „Venczel Vera valóban felfedezés… valami bensőséges, áttetsző tisztaságról, a tehetség naiv sugárzásáról van szó nála. […] bárcsak megőrizné ezt a sugárzást, tehetségének ezt a szerénységét a rázuhant siker súlya alatt is” – írták róla a bemutató kapcsán.

Csillogó tehetségének köszönhetően fiatalon felfigyelt rá a film és a televízió is, és egymás után kapta a szerepeket. A Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről és az Egri csillagok – mind a főiskolás évei alatt készültek, vagyis alig több mint húszévesen Venczel Vera már országosan ismert és szeretett sztár volt, de őt nem rontotta el a reflektorfény: tényleg megőrizte szerénységét.

A diploma megszerzése után, 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz, ahol nagy szerepek sora várt rá: a Ványa bácsiban ő volt Szonya, a Mesél a bécsi erdőben Marianne és a Bernarda Alba házában Adele. Eljátszotta a Viszontlátásra, drága című Tersánszky-adaptáció főszerepét és Horvai István Platonov-rendezésében Greskovát.

Majd színészileg valamivel ínségesebb időszak következett, bár folyamatosan játszott, és ahogy később írták róla: „szilárdságát megtartotta azokban az években is, amikor ’egyjelenetekből’ kellett összeraknia a színészi életművét.”

Aztán a kilencvenes évektől kezdve színészileg megújulva szakmai sikereket aratatott, és újra felfedezte magának a közönség is. Fontos találkozások voltak számára a Zsótér Sándor rendezővel való közös munkák, melyekben mindig hihetetlen színészi alázattal és odaadással vett részt: a Búcsúszimfónia, A tavasz ébredése, A szecsuáni jólélek, A kaukázusi krétakör, A kék madár és a Téli utazás – mind-mind kitüntetett helyen szerepelnek színészi pályáján. Ezekben az előadásokban lenyűgöző volt drámai ereje, szikár fegyelmezettsége, okossága és pontossága.

Közben pedig játékosságát, komikai vénáját estéről estére megcsillogtatta a Sógornőkben és a Monokliban. Egyik utolsó színházi szerepében, A vörös oroszlánban csodálhattuk démoni erejét, finom intellektusát és karakterformáló képességét.

A Vígszínház mellett vendégművészként gyakran játszott más színházakban is, és számos tévéjátékban, filmben szerepelt. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megszülető alakításait (Pillangó, A fekete város) több tévés fesztiválon díjazták. A Pillangó című Móricz-tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte-Carlóban átvehette az Arany Nimfa díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki. 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.