„Kicsit mérges is voltam – meséli a ma az Egyesült Államokban élő producer, Josi Konski, aki számtalan filmben dolgozott együtt az olasz színészekkel –,
amikor felesleges kockázatokat vállalt. Igazi hős volt. A feleségétől hallottam, hogy New Yorkban látta, hogy egy nőt az utcán bántalmaznak, és megmentette. A támadó azonban a dulakodás közben úgy megszúrta, hogy Terence majdnem meghalt.”
A magyarok számára oly népszerű pofonosztókkal kapcsolatban megható történetei vannak Giorgio Vignali színésznek is.
Hogy szemléltessem, milyen szíve volt, mondok egy példát a Bombajó bokszoló című filmből. A forgatás első napjaiban a rendező két színész között vacillált Giorgio Desideri bokszoló szerepét illetően. A két színész előadott néhány jelenetet, aminek köszönhetően a rendező Stefano Mingardót választotta a szerepre. A másikat, akinek a nevére nem emlékszem, hazaküldték, de először még Bud találkozott vele, hogy elbúcsúzzon tőle, és adott neki személyesen egy csekket néhány millió lírával, hogy megvigasztalja. Ne felejtsük el, hogy Bud támogatott és finanszírozott sok gyermekjótékonysági rendezvényt, beleértve a Spencer-ösztöndíjalapot is. Mert szerette a gyerekeket. Budban ez mind benne volt.
Bud Spencerről kevesen tudják, hogy mélyen vallásos, példás családapaként élt és hat nyelven beszélt. Mivel a színész maga is gyengénlátó volt, egész életében a vakokért kampányolt, az UNICEF nagyköveteként pedig rendszeresen támogatta a fogyatékkal élőket. Hitvallása volt a kábítószer elleni harc, ahogy ez a Piedone-filmekben is megmutatkozott. De nemcsak a kábítószer-használat ellen vette fel a kesztyűt, mindent elvetett, ami a természetet vagy a természetességet megváltoztatja. Egész életében a család fontosságát, a nők védelmét, a gyengék és elesettek támogatását tűzte zászlajára. Akárcsak barátja és színésztársa, Terence Hill, aki szintén mélyen vallásos ember, Assisi Szent Ferenc a példaképe, és a sajátja mellett két örökbe fogadott gyereket is nevelt.
Borítókép: Bud Spencer és Terence Hill (Forrás:mafab.hu)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!