Kölyöknapok idén is a Nemzeti Színházban

Egy igazi őszbúcsúztató program lesz az előfutára az idei adventi sorozatnak.

Magyar Nemzet
2021. 11. 17. 13:00
GRYLLUS Dniel; GRYLLUS Vilmos; BECZE Gbor; RADVNYI Balzs
Kapolcs, 2020. október 2. A megosztott Kossuth-díjjal idén másodszor kitüntetett Kaláka együttes tagjai, Gryllus Dániel, Radványi Balázs, Gryllus Vilmos és Becze Gábor elõadómûvészek (b-j) Kapolcson, a Kaláka udvarban 2020. október 2-án. MTI/Cseke Csilla Fotó: Cseke Csilla
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az immár évek óta hagyományosnak számító Kölyöknapok idei adventi sorozatának előfutára lesz november 21-én egy igazi őszbúcsúztató program. Ezen a vasárnapon 9 óra 30 perctől 11 óráig kukoricacsuhé-díszeket és mézeskalácsot is készíthetnek a kicsik, de lehetőségük lesz 11 órától megnézni a János vitéz előadását, illetve akár az ebben szereplő jelmezeket is felpróbálhatják majd – tudatta közleményében a Nemzeti Színház.

Jelenet a János vitézből             Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

Mint írják, az első adventi vasárnapon, november 28-án a Klárisok zenekar koncertje, valamint a Gobbi Hilda Stúdiószínpadon, a gyertyagyújtás után a Leánder és Lenszirom előadása várja az ünnepre készülőket, emellett ekkor is lehet majd különböző kézműves díszekkel foglalatoskodni a színház közönségforgalmi tereiben, ahol különleges hangszerek készítésére is lehetőség nyílik Wittek Béla hangszerkészítővel.

Fotó: Nemzeti Színház

Az ünnepváró második vasárnapon, december 5-én a Kaláka együttes ad koncertet, majd bábtáncoltató betlehemessel és egy székely betlehemes játékkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

December 12-én, a harmadik adventi vasárnapon szintén lesz betlehemes csoport, a karácsonyi ünnep tradícióit a debreceni görög katolikus hagyományőrzők elevenítik fel. A program előtt a már megszokott kézműves foglalkozások várják a gyerekeket. Déltől az Aranyszamár Színház karácsonyi témájú bábos játékát nézhetik meg az érdeklődők.

Advent utolsó vasárnapján, december 19-én a kézműves foglalkozások mellett a Magyar Népmese Színház karácsonyi bábos betlehemes előadásán és a gencsapáti betlehemezők játékán vehetnek részt a programokra érkezők – részletezik a közleményben.

Az adventi Kölyöknapok előadásai ingyenesek, de internetes foglaláshoz kötöttek, a regisztráció a színház honlapján elérhető. Az előcsarnokban tartott programokhoz nem szükséges előzetes regisztráció.

A Nemzeti Színház adventi Kölyöknapjaira tartós élelmiszert, tisztálkodószereket és játékokat lehet adományozni a Reménycsillag Gyermekeinkért Alapítványnak – áll a közleményben.

Borítókép: a Kaláka együttes (MTI/Cseke Csilla)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.