Alaposan helyretették Molnár Áront

Mózes András, a Thália Színház művésze, az ElkXrtuk című film egyik főszereplője Molnár Áron színművész megnyilvánulására nyílt levéllel reagált a Színház.online felületén.

Magyar Nemzet
2021. 12. 17. 16:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mózes Andrást Molnár „bicskanyitogató stílusa” sarkallta arra, hogy kiálljon magáért és azokért, akik az ElkXrtukban munkát vállaltak. Mint írta: 

miközben szörnyülködsz azon, hogy egy színésznek félve kell elvállalnia egy POLITIKAI kampányvideót, addig simán propagandának bélyegzel egy mozifilmet.

Az Arany Medál-díjhoz kötődő írása kapcsán – melyben Molnár megtámadta Gulyás Gabit, akit szintén díjazott a közönség – Mózes András leszögezi, hogy kiáll a kolléganője és minden olyan kollégája mellett, akik hasonló támadások és számonkérések miatt majd félnek elvállalni egy, az ElkXrtukhoz hasonló munkát, mert, mint írta: „éppen neked vagy az »elitnek« nem tetsző”.

Az, hogy ez a támadás nem is személyesen hangzott el Gubás Gabi irányába, miközben a díjátadón ott álltatok egymás mellett, az döbbenet! Hazamentél és utólag, otthon megírtad a szöveget? Ez hol etikus?

 – tette fel a költői kérdést a színművész. 

Az ElkXrtuk színésze szerint Molnár olyan mélyen benne van „Noár” szerepében, hogy már ki sem lát belőle, és kettős mérce szerint gondolkodik, aminek eklatáns példáját láthatjuk egy interjúban. Mózes András nyílt levelének ezt a részét egészében idézzük:

„Képes voltál a népszavás interjúdban két – szerinted – más lapon említendő esetet például hozni, észre sem véve saját gondolataidban a kettős mércét:

Népszava: Pár hete debütált a neten az aHang nevű civil szervezet előválasztási videója, melyben előadók, színészek buzdítanak, hogy vegyünk részt az előválasztáson. Mit gondol, mit kockáztatnak a művészek egy ilyen szerepléssel, tartaniuk kell-e attól, hogy adott politikai oldalhoz sorolják őket?

Molnár Áron: Igen – és veszélyeztetik a karrierjüket. Szerintem ez a legszomorúbb. Az, hogy politikai szerepvállalása miatt az ember manapság elveszítheti a munkáját, egzisztenciáját. A Fidesz mindent uraló rendszerébe ugyanis nem fér bele a kritika – ez pedig egy bukott, ósdi rendszer ismertetőjele.

Majd néhány bekezdéssel lejjebb:

Molnár Áron: …Kálomista Gábor filmje, az ElkXrtuk, az más. Azt úgy kellett volna visszadobnia bármelyik szereplőnek, aki nem ért egyet a Fidesz ideológiájával, mint a huzat. Ez egy propagandafilm…

Tehát az egyikben ér, míg a másikban szégyen részt venni – szerinted. Miközben szörnyülködsz azon, hogy egy színésznek félve kell elvállalnia egy POLITIKAI kampányvideót, addig simán propagandának bélyegzel egy mozifilmet. Ezúton jelzem: köszönöm, de el tudom dönteni, mit vállaljak el.”

Az eredeti cikk ITT elérhető.

Borítókép: Molnár Áron (Fotó: YouTube)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.