A nézők dönthettek a Soproni Petőfi Színház következő évadának előadásairól

A közönség évadaként hirdeti meg a Soproni Petőfi Színház a 2022/2023-as szezonját. Ennek különlegessége, hogy a nézők internetes szavazatai alapján bekerült a repertoárba a Bolha a fülbe bohózat és a Chicago című musical Eperjes Károly rendezésében. Meglepetésként pedig műsorra tűzik A Napsugár fiúk című vígjátékot, a teátrum két egykori igazgatójának, Mikó Istvánnak és Szilágyi Tibornak főszereplésével. A bérletek március 1-jétől érhetők el.

Magyar Nemzet
2022. 01. 23. 17:09
Fotó: Soproni Petőfi Színház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője az évadhirdető sajtótájékoztatón elmondta, hogy hármas jubileumot ünnepel Sopron kulturális élete idén: kétszázharminc éves a városban a magyar nyelvű színjátszás, harminc esztendővel ezelőtt mutatkozott be a településen az első önálló társulat, valamint tízéves a Sopron Balett. Ennek tiszteletére hirdeti meg a színház A közönség évadát – közölte lapunkkal a teátrum. Mint írják, céljuk az, hogy a világjárvány sújtotta időszakban újraindulásként a közönséggel együtt töltsék meg ismét a színházat, és visszahozzák azt a nézőszámot, hangulatot, oldottságot amely a 2019-es időszakot jellemezte.

Ezért is hirdettek internetes szavazást, hogy a nézőkkel együtt állítsák össze a következő évad műsorát.

Várakozáson felüli érdeklődés övezte kezdeményezésüket, százas nagyságrendet meghaladó voks érkezett. Ebből tizenkilenc olyan előadást kértek a teátrumtól, amely már szerepelt valamikor a repeortoárban. Azt is figyelembe kellett venniük, hogy a szakmai irányvonalaik mentén megőrizzék a műfaji sokszínűséget az évadban.

Végül a hármas döntőbe került előadások közül a győztes Bolha fülbe és a második helyezett Chicago bekerült az őszi szezon műsorába.

A harmadik A vágy villamosa színmű pedig a tervek szerint későbbi szezonban szintén látható lesz.

Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózatát a Jászai-díjas Kis Domonkos Márk állítja színpadra. Az évad nagyszínpadi zárásaként Fred Ebb–Bob Fosse–John Kander Chicago című musicaljét Eperjes Károly Kossuth- és Jászai-díjas színművész rendezi, aki a következő évadtól a színházi művészeti vezetője lesz és a musicalt 2014 októberében már nagy sikerrel megrendezte Veszprémben. Mint rámutatott, nem akar attól a koncepciójától eltérni. Zenekarral, tánckarral, látványos díszlet- és jelmezvilággal szeretné színpadra állítani a művet.

A  kamarajátszóhelyen tekinthetik meg Neil Simon A Napsugár fiúk című vígjátékát a Jászai-díjas Pataki András rendezésében, Mikó István Jászai-díjas művész és Szilágy Tibor Kossuth- és Jászai-díjas művész főszereplésével. Októberben mutatják be Katona Imre Isten komédiása című zenés játékát Assisi Szent Ferenc életéről Pataki András rendezésében. Ezután Vicki Baum–Luther-Davis–Robert Wright–Gerge Forres Grand Hotel című musicaljét tűzik műsorra Zsadon Andrea Jászai-díjas művész rendezésben.

A jubiláló Sopron Balett két önálló táncművel lép színpadra egy estén belül Porka havak címmel. Az első részben Varga Gábor–Nagy László–Alekszej Batrakov Havon delelő szivárvány című művére mutatnak be egy történetet Alekszej Batrakov koreográfiájával, míg a második részben Szarka Gyula–Németh Ervin–Demcsák Ottó Szívünk legyen most a jászol című darabját a Harangozó-díjas Demcsák Ottó koreografálja.

Pataki András bejelentette, hogy Hűségkártyát bocsátanak ki a felnőtt bérleteseknek.

Ezúton is szeretnék megköszönni a közönség hűségét, melyet az elmúlt esztendőkben megtapasztalhattak. A nézők a Pro Kultúra hálózatához tartozó intézmények saját rendezvényeire alkalmanként egy teljes árú jegyet, illetve a jövő évadra szóló egy, felnőtt teljes árú színházbérletet tíz százalék kedvezménnyel vásárolhatnak meg. A Hűségkártya 2023. május 31-ig érvényes.

Borítókép: Pataki András (középen) az évadhirdető sajtótájékoztatón (Fotó: Soproni Petőfi Színház)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.