A megnyitó hivatalos időpontját jóval megelőzve úgy húzták a talpalávalót a gorál népviseletbe bújt muzsikusok, hogy zengett a Nagymező utca. Persze, hogy sokakat becsalogatott a Lengyel Intézet kiállítótermébe a különleges zene.
Joanna Urbanska, az intézet igazgatója köszöntőjében előrebocsátotta: Jerzy – vagy miként ő és a későbbi megszólalók nevezték Jurek – Jedrysiak csodálatos grafikái fantasztikus módon ötvözik az univerzális kulturális kódot és a zakopanei régió hagyományos motívumait. – A világ egyik legkiemelkedőbb grafikusaként tartják számon, ugyanakkor tősgyökeres gorál, ősi zakopanei család leszármazottja – fogalmazott az igazgató asszony. Engedtessék meg egy röpke kitérő: kik is a gorálok, másként gurálok? Őslakosai a Magas-Tátra Podhale régiójának, az ország déli részén fekvő Kis-Lengyelországnak, amely egykor Magyarországgal volt határos. A gurálok pásztorkodtak, jeles sajtkészítőkként s a Dunajec – a Magyar Királyság határfolyója – tutajosaiként ismerték őket. Ma elsősorban az idegenforgalom biztosít kenyeret számukra, népszokásaikat, népviseletüket azonban hűen őrzik.
Zakopane polgármestere, Lesek Dorula örömmel adta át városa üdvözletét magyar és lengyel testvéreinek, majd bemutatta az általa irányított huszonhétezer lakosú települést. – Komoly nemzetközi eredményekkel dicsekedhetünk síugrásban, és fontos a nemzetközi hírű folklórfesztiválunk – hozzátette: a város kultúrájának szíve a Vörös Kúria, ahol Jerzy Jedrysiak számos alkalommal kiállította alkotásait. – Büszkék vagyunk Jurekre, de nem csupán, mert világhírű művész, hanem mert nagy ember, aki aktívan részt vesz a város életében, s mert soha nem felejtette, honnan származik – szögezte le a polgármester. Malgorzata Wnuk, a kiállítás kurátora a címről elárulta, az Otthonom suttogása nevet viselő kép ihlette azt. Jelentését úgy érzékeltette, hogy a két egymással szemben lévő falra függesztett alkotások párbeszédet folytatnak. – Az egyik oldal a régió, a város, a művész családja, barátai életéről mesélnek – mondta, majd kifejtette: az egyik munka a legrégibb zakopanei temető kápolnáját ábrázolja, Lengyelországban mindenki tudja, hogy itt nyugszanak, akik a lengyel kultúráért sokat tettek, míg a túlsó oldalon a világirodalmi művek ihlette képek láthatók. A kurátor felsorolta: a művész 16 munkájával nemzetközi, 27-tel pedig hazai grafikai díjat nyert, alkotásait negyven országban mutatták be, hetven egyéni kiállítása mellett ötszáznál több csoportos tárlaton szerepelt műveivel. Végezetül idézte a mester katalógusban megfogalmazott gondolatait: egyértelműen a világ világosabb oldalát szeretné megmutatni, hogy a nézőknek pozitív üzenetet adhasson át. – Grafikáinak szereplői egytől egyig szimpatikus figurák, minden képén megjelennek a szülőföld motívumai, mindezek hozták meg számára a világsikert – zárta megnyitóját Malgorzata Wnuk.
A kurátor rámutatott Jerzy Jedrysiak egyik alkotására:
– William Wharton Madárka című regénye ihlette, ami az egyik kedvencem. Az alak a ház fölött az ejtőernyővel unokatestvérem, az amerikai hadsereg magas rangú tisztje a Pentagonban
– árulta el a művész, akinek gorál népviseletét az unokatestvér Floridában állította ki, az általa alapított múzeumban.
– Japánban a kurátor számára minden képet pontosan el kellett magyaráznom, mi mit jelent, ugyanis, mint felvilágosított, náluk mindössze egymillió katolikus él, így számos szimbólumot nem értettek – idézte fel Jerzy Jedrysiak, majd bevallotta: csak félig gurál, mert édesapja Varsóban született, ő pedig hatvannégy esztendeje, azaz kisgyerekkora óta él Zakopanéban.
Borítókép: a kiállítás (Fotó: Bach Máté)
