Angliában koncertezett a Dirty Slippers

Rendkívül sűrű nyolc napot töltöttek Angliában a Dirty Slippers tagjai, hiszen a február végén megjelent, az Abbey Road stúdióban, George Shilling (Oasis, Mike Oldfield) producerrel elkészített Honest kid című daluk rövid időn belül elért sikereinek köszönhetően koncert meghívást kaptak Guildfordba.

Magyar Nemzet
2023. 03. 20. 17:00
Fotó: Sivák Zsófi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 A Honest kid dal Birminghamben a „Hét dala” lett, Manchesterben, az egyik rádióban a heti toplista ötödik helyére került, a Spotify-on átlépte már a 11 ezer megtekintést is. 

Dirty Slippers Angliában
A Dirty Slippers meghódította a rock hazáját, Angliát Fotó: Sivák Zsófi

Ferenczi Bebi és Lobó-Szalóky Lázár utaztak ki elsőként, majd George Shilling producer stúdiójában, közösen választották ki a dalokat a zenekar első, angol nyelvű nagylemezére. A munkálatokat öt interjúkkal teli nap követte Londonban, ahol a zenészek rádióknak és magazinoknak nyilatkoztak az új dal kapcsán. A megjelenésekről a Facebook- és Instagram-oldalakon is beszámoltak, valamint betekintést engedtek a részletekbe. 

A zenekari tagok tájékoztatása szerint ezen a héten több, új interjú is megjelenik velük, amelyeket szintén a közösségimédia-oldalakon fognak közzétenni. 

Múlt hét pénteken a Dirty Slippers első alkalommal lépett fel Angliában, London mellett, Guildfordban egy ikonikus klubban. 

A magyar zenekar annak a brit, Marseille elnevezésű formációnak az idei angliai turnéjához csatlakozott, akinek a legutóbbi slágerét már a BBC is játssza. 

A sikeres debütálás után a Dirty Slippers meghívást kapott több szigetországi koncertre, ennek a szervezése és időpont-egyeztetése jelenleg zajlik, mert a pop-rock csapat hazai turnéja és a Suliturné programja már elindult 2023-ban. 

Lobó-Szalóky Lázár Guildfordban Fotó: Adorján Botond

A Honest kid dalhoz március végén Sárváron, a Nádasdy-várkastély patinás dísztermében forgat videóklipet a csapat, amelyben George Shilling producer is szerepel majd. 

Borítókép: Dirty Slippers (Fotó: Sivák Zsófi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.