időjárás 21°C Félix 2023. június 9.
logo
A Hat hét című film érzékeny témát dolgoz fel

Örökbefogadás az életet adó anya szemszögéből

Magyar Nemzet
2023.04.01. 18:00
Örökbefogadás az életet adó anya szemszögéből

A Svenk stábja a Hat hét című film díszbemutatóján járt, melyen többek között Szakonyi Noémi Veronika rendezőt és Vincze Máté Artur forgatókönyvírót kérdezte a nem mindennapi témaválasztásról.

– Remélem, hogy néhány embert elérzékenyít, elgondolkodtat majd – fogalmaz Vincze Máté Artur, a Hat hét című film forgatókönyvírója. Kiemelte, hogy izgalmas beszélgetéseknek adhat teret a film témája, ami nem más, mint a nyílt örökbefogadás. – Nagyon örülök annak, hogy a forgalmazónk közönségtalálkozókat szervezett már a premier előtti héten is. A forgatókönyvíró beavatja a nézőket abba is, hogy nagyon sok helyre ellátogattak, s rendkívül izgalmas beszélgetéseket folytattak pszichológusok és gyermekvédelmi szakemberek közreműködésével.

hat hét
A Hat hét főszereplőjét Román Júlia alakítja (Fotó: NFI)

A Hat hét rendezője, Szakonyi Noémi Veronika elmondja, hogy az örökbefogadásban részt vevő életet adó anyákat szerették volna alkotótársaival bemutatni.

Nagyon gyakran ők a legkiszolgáltatottabbak a folyamat során és láthatatlanok maradnak a társadalom számára. Viszont szerettük volna az ő történetüket elmesélni, s szeretnénk, ha az emberek jobban megértenék a döntésüket.

A teherbe esett lányt Román Katalin játssza. – Jó érzés egy ilyen dolog részesének lenni – állapítja meg, majd hozzáteszi, a lényeg, hogy a film minél több olyan emberhez érjen el, akinek ezt látnia kell.

A Hír TV Svenk című adása ma este 22.50-kor kezdődik.

 

Borítókép: jelenet a filmből (Fotó: NFI)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.