Orwell nyomán a színházi olimpián – 1984: Szeretet Minisztérium

A 10. színházi olimpiára érkező előadás során a közönség és a színészek egy tárgyalás aktív résztvevőivé válnak, amely az új technológiáknak köszönhetően lehetővé teszi, hogy befolyásolják a cselekmény menetét, vállalva a Nagy Testvér szerepét.

Magyar Nemzet
Forrás: Szinhaz.org2023. 05. 09. 21:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizennyolc évvel ezelőtt két gyermek egy fiú és egy lány eltűnt. A gyerekek megszöktek a Nagy Testvértől. A rendszer ellenségnek nyilvánította a szökevényeket létezésük nyomát eltörölték, és legközelebbi hozzátartozóiknak úgy kellett tovább élniük, mintha a gyerekek soha nem léteztek volna. Néhány nappal ezelőtt a lány apja és nővére, a fiú anyja és a gyerekek tanára titokzatos csomagot kaptak. Mind a négyüket letartóztatták. A Szeretet Minisztérium törvényszéke előtt be kell számolniuk az eltűnt gyermekekhez fűződő kapcsolatukról.

A közönség szavazásától függ, hogy melyik szereplőt milyen sorrendben hallgatják ki. A nézők döntései befolyásolják a játék lefolyását. A történet szerkezete és dramaturgiája és az új technológiák közötti összhangnak köszönhetően a néző átélheti az elnyomó, autoriter államban való létezés szabályait és mechanizmusait. A szavazással a nézők olyan felelősséget vállalnak, amelyet a való életben nem szívesen tennének. Megtapasztalják, milyen érzés lehet egy tipikusan tekintélyelvű, elnyomó világ manipulációjának kitéve döntéseket hozni. Minden látszólag független és szabad választás azt jelenti, hogy a totalitárius rendszer szabályai bedarálják az egyéni döntéseket.

Szerző: Piotr Froń George Orwell regényének nyomán, rendező: Katrzyna Minkowska.

A Ludowy Teatr (Lengyelország) előadása megtekinthető a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban, május 18-án, a PlayOn fesztiválon és a színházi olimpia részeként.

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE

Borítókép: Jelenet az előadásból (Forrás: Színház.org)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.