időjárás 15°C Gellért , Mercédesz 2023. szeptember 24.
logo
Több ezer pályamű közül választották ki a magyar költő versét

Amerikai költészeti díjat kapott Pál Dániel Levente

Magyar Nemzet
2023.06.08. 12:09 2023.06.08. 14:12
Amerikai költészeti díjat kapott Pál Dániel Levente

Pál Dániel Levente megkapta az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő Musepaper című irodalmi lap költészeti díját. A magyar költő versét több ezer pályamű közül ítélte legjobbnak a zsűri.

Pál Dániel Levente Tears are the Pus of the Soul (A könny a lélek gennye) című verse hozta el a Musepaper című amerikai irodalmi lap legutóbbi versenyén a díjat költészet kategóriában. A vers korábbi változata megjelent a szerző Az Úr nyolcadik kerülete című kötetében (Athenaeum, Budapest, 2017), a novella angol fordítását Poleczky Adrienn és Dominic Ward készítette. A szerző később ezt a változatot írta át verssé, majd adta be az amerikai lap versenypályázatára.

Pál Dániel Levente több mint két évtizede publikál verseket, novellákat és tanulmányokat, műveit tucatnyi nyelvre lefordították már
Fotó: Nagy Zoltán/Metropol

A Musepaper című lap rendszeresen hirdet irodalmi pályázatokat próza, esszé és vers kategóriákban, hitvallásuk szerint az olyan szövegeket részesítik előnyben, amelyek ki mernek mozdulni a komfortzónából és feszegetik a határokat, ráébresztik az olvasót fontos társadalmi vagy emberi kérdésekre.

A negyed évszázada működő lap pályázataira több ezer pályamű szokott érkezni, a zsűri vakon dolgozik, név és más adatok nélkül kapja meg az irodalmi szövegeket, ilyen módon az irodalmi szöveg önmagáért áll ki, kerül kiválasztásra, kap díjat.

Pál Dániel Levente több mint két évtizede publikál verseket, novellákat és tanulmányokat, műveit lefordították már többek között angol, német, portugál, spanyol, olasz, román, szerb, arab, török, lengyel, kínai és thai nyelvekre. 

Legutóbbi magyar nyelvű kötete tavaly ősszel jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában, címe: Családon belüli erő. A Musepaper pályázatain ő az első és ezidáig egyetlen magyar díjazott.

Borítókép: Pál Dániel Levente versét több ezer mű közül választotta ki a zsűri (Fotó: Pál Dániel Levente)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.