A balatonfüredi 15. Pintér-aukció a Vaszary Galériában alcíme ismét a Balaton, nyár, szerelem… így aztán a jelenlegi online katalógusban nagy számban találkozunk nyári hangulatok ihlette képekkel. A kezdetekkor (2010 körül) a kortárs képzőművészet 10-15 százalékban volt jelen a teljes műtárgylistában, de mivel a gyűjtők egyre inkább szeretik jelenkori alkotókkal bővíteni repertoárjukat, mostanra az árverezésre szánt művek 35 százalékát adják ezek a munkák. Izgalmas vetülete az idei aukciónak, hogy a Nyugat-Európában már befutott kortárs művészek – köztük Adorján Attila, Incze Mózes, Cseke Szilárd, Aatoth Franyo – ismét megjelentek a magyar piacon. Az említett alkotók műveinek kikiáltási ára a nyugat-európai szinthez igazodik.

A klasszikusok névsorában Iványi-Grünwald Béla, Benczúr Gyula, Kmetty János, id. Vastagh György, Csók István, Heller Ödön, Rippl-Rónai József, Egry József, Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Kádár Béla alkotásait is megtaláljuk.
A kortárs művek közül kiemelkedik Bukta Imre: Dédi a Balatonon címmel készített tavalyi balatoni fürdőzős képe. Balatonfüred egyébként több képen is visszaköszön: Varga József Füredi strand, valamint Füredi szieszta című kompozíciói mellett a Tagore sétány múlt század eleji látványa Halápy János képén látható. Csók István a lányáról, Zuzuról készített sorozatából a Lidó homokjában című festmény került az aukció tételei közé, Mattis Teutsch Jánosnak pedig nemcsak festménye, de szobra is előkerült egy párizsi gyűjtőtől az idei árverésre. Szokatlan ábrázolással, érdekes kompozícióval találkozunk Klie Zoltán Evezős című képén.
A Vaszary Galéria egyébként Mácsai István életművének szentel idén egy nagyszabású tárlatot, de az alkotó az aukciós kiállításon is szerepel három festményével, köztük Ránki Dezső zongoraművész portréjával, és a korai éveiből való, Költözködés című munkával.
Pauer Gyula két héjplasztikája a Fenék és a Melltorzó az árverés különleges darabjai. Bornemisza László sajátos mesevilágával közkedvelt alkotó, a művésztől ezúttal a Meseváros című alkotás kerül kalapács alá Füreden.