Átadták a gróf Batthyány Lajos- és a gróf Zichy Antónia-díjat

Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, tanár, politikus kapta idén a gróf Batthyány Lajos-díjat, a mártír miniszterelnök feleségéről elnevezett gróf Zichy Antónia-díjat pedig Tímár Böske táncművész, táncpedagógus, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes egyik alapítója vehette át vasárnap Budapesten, a Fiumei úti sírkertben tartott ünnepségen, ahol bemutatták az aradi vértanúk emlékére kibocsátott emlékérmet is.

Forrás: MTI2024. 10. 06. 20:44
 Batthyány Lajos
Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, tanár, politikus, a gróf Batthyány Lajos-díj kitüntetettje beszél a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díj ünnepélyes átadásán, az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján a Fiumei úti sírkertben Fotó: MTI/Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzet vértanúi utolsó leheletükig hittek a becsületben, a szabadságban és a jövőben. Hittek a nemzetben és mindenekelőtt Isten irgalmában – hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díj átadóján. Az államtitkár szerint a vértanúk hite bizonyossággá vált, hiszen erős, öntudatos, független, múltját tisztelő és hőseit nem feledő magyar nemzet él ma Európa szívében. Az út nem volt könnyű és ma sem az.

Batthyány Lajos
A gróf Batthyány Lajos-díj kitüntetettje Lezsák Sándor, József Attila-díjas költő, tanár, politikus, a gróf Zichy Antónia-díj kitüntetettje Tímár Böske táncművész, táncpedagógus, valamint Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthány Alapítvány kuratóriumának elnöke, Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet főigazgatója és Batthyány Boldizsár, a Fiatalok Batthány Körének elnöke a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díj ünnepélyes átadásán a Fiumei úti sírkertben Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az ünnepségen a Batthyány Lajos és a tizenhárom aradi vértanú elnevezésű emlékérmét is bemutatták

A szabadságot, amiért vérüket adták, végül mi nyertük el, mert szerencsésebb korban születtünk

– emelte ki az államtitkár, hozzátéve, olyan történelmi időket élünk most, amelyben a szabadság megtartásához, a nemzeti identitás megerősítésén, az értékek megőrzésén át vezet az út. Závogyán Magdolna a gróf Batthyány Lajos-díj és a gróf Zichy Antónia-díj kitüntetettjeit a nagy elődök egyenes ági örököseinek nevezte, akiknek tudása, szorgalma, hivatás- és küldetéstudata a nemzet szerves részévé vált.

Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke elmondta, hogy 

az idei év díjazottjai új világot teremtettek munkásságukkal, amelyet a kreatív erő, a kitartás, a tenni akarás és az értékteremtés jellemez.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója szerint mindannyiunknak példát mutat Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke, akinek mártíromsága 175. évfordulója alkalmából készült a NÖRI Sorsfordítók című animációs sorozatának új része, amely az első magyar miniszterelnök életét és választásait mutatja be.

Az ünnepségen a Batthyány Lajos és a tizenhárom aradi vértanú elnevezésű emlékérmét és a Batthyány Lajos tiszteletére megjelenő kétszáz forintos forgalmi érme emlékváltozatát Pataki Tibor, az MNB Készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője mutatta be.

A Magyar Batthyány Alapítvány idén ötödik alkalommal ítélte oda a 2019-ben alapított gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat.

A Batthyány Alapítvány idén is adományozott posztumusz díjakat: Székely József iskolaigazgató, Urbán Aladár Batthyány-kutató, történész, Vízkelety Mariann jogász, korábbi közigazgatási és igazságügyi államtitkár, valamint Wittner Mária, az 1956-os forradalom szabadságharcosa, politikus, az Országgyűlés egykori tagja részére. 

Ebben az évben a Batthyány Alapítvány hagyományteremtő szándékkal indított pályázatot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint gróf Batthyány Lajos miniszterelnök halálának 175. évfordulója alkalmából felső tagozatos általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemistáknak. A pályázat győztesei a díjakat az ünnepségen vehették át.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.