„Igyekszem betartani mindent, amit az orvos előírt”
Mint megírtuk, Bodrogi Gyula családja körében gyógyul decemberi balesete óta, amikor egy rosszul megvilágított lépcsőházban elesett és ennek következtében megrepedt a combcsontja. A Kossuth-díjas színművész a Borsnak nyilatkozott arról, hogyan tervezi bepótolni az elmaradt karácsonyt, és hogy mikor léphet újra színpadra, ha minden a tervek szerint alakul.
– A javulás legfinomabb állapotában vagyok éppen, és igyekszem betartani mindent, amit az orvos előírt. Gyógytornára is járok, meg persze jön hozzám a család és sokat beszélgetünk, igyekeznek felvidítani
– mondta a színészlegenda. Hozzátette, nagyon megviselte a dolog, de mint mondta, azért vannak az angyalkák, hogy segítsenek. – A család meg az orvosok is nagyon vigyáznak rám, a párom pedig a lehető legjobban gondoskodik rólam – mesélte.
Tavasszal térhet vissza a színpadra
– A munka nagyon hiányzik, de ha minden jól megy, március-április körül visszatérhetek. Ez így persze nem is hangzik olyan rosszul, csak az a kérdés, hogy sikerül-e megvalósítani
– tette még hozzá.
A lap arról is ír, hogy a színész a kórházban karácsonyozott, de az újévet szerencsére már otthonában köszönthette családja körében.
– A karácsony sajnos így elmaradt, de majd, amikor teljesen rendben leszek, csinálunk valamiféle pótünnepet, talán februárban. Persze ez attól függ, hogy milyen gyorsan gyógyulok, de az orvosok azt mondják, hogy jól haladunk
– fogalmazott Bodrogi Gyula.