Novák Irén az eseményen kiemelte: a dalszínház munkáját mindig innovatív kezdeményezések jellemezték, az intézményben a legszélesebb rétegek számára – többek között a kisgyerekeknek és a nyugdíjasoknak – biztosítottak programokat. A digitalizáció új kihívások elé állítja ezt az intézményt is, azonban ezekre az Operaház munkatársai szép és újító jellegű kezdeményezéseikkel sikeresen tudnak reagálni.
![NOVÁK Irén; ÓKOVÁCS Szilveszter](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/xAQ77WQ6M5a9425a5OgDEJMFcxMeipSsA8m_19i9Tek/fit/1200/799/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzliZTU2ZTFlNWViMzQxOGVhNTU4ODU1YzFhZjM1M2Rj.jpg)
Az Operaház többféle kedvezményt biztosít
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója kiemelte: rengeteg kedvezmény áll a magyar nézők rendelkezésére 2025-ben az Operaházban és az Eiffel Műhelyházban is. Bejelentette, hogy a dalszínház visszalép a Lázár Ervin-programba, így a diákok opera- és kortárs balettelőadásokat is láthatnak.
A tervek szerint a program részeként a jövőben legalább negyvenezer diákot tud az Opera vendégül látni.
A Magyar Állami Operaház közleménye szerint a márciusban meghirdetendő új évadban mintegy kétszázötven előadás mellett huszonöt nyilvános főpróba is lesz, ezekre huszonnégyezer darab, hetvenöt százalékos kedvezménnyel elérhető jegyet biztosít a dalszínház, például nyugdíjasok és diákok részére.
A főpróbasorozat részeként a szezon minden produkciója megtekinthető lesz. Kiemelték: mostantól a fontos hangversenyek előtt is tartanak nyilvános főpróbát. Az Operaház teljes értékű, esti, alapáras jegyei a dinamikus árképzés jegyében az európai átlagárakat is elérhetik.
A távolabbról érkező közönség számára nemcsak az alapárhoz képest negyven százalékos kedvezményt biztosító matiné-előadások állnak majd rendelkezésre, hanem a főpróbák is, amelyek között szintén lesznek délelőtti előadások . Ugyanezt a célt segíti a magyar vonatkozású művekre megállapított, kedvezőbb díjszabás, amelyet szintén az idei évtől vezetnek be.
A kisgyermekes családokat az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós-termének produkciói várják, emellett népszerű felnőtt előadások is helyet kapnak a Kőbányai úti komplexumban, amelynek helyárai töredékei az Operaházénak.
Bővebb információ az Operaház weboldalán és az OperApp elnevezésű mobiltelefonos alkalmazásban érhető el.