Off-program részeként mutatkozik be a SZÍN-TÁR-on a kecskeméti társulat színművésze, Kovács Gyopár, illetve a színház énekkari művésze, Schupp Gabriella. Kovács Gyopár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves drámainstruktor szakos hallgatója Lisa Langseth A karmester szeretője című monodrámáját adja elő Szegvári Júlia rendezésében a Ruszt József Stúdiószínházban.
Schupp Gabriella, a Színház- és Filmművészeti Egyetem szintén harmadéves drámainstruktor szakos hallgatója pedig Bregyán Péter rendezésében T. Pataki László Lidércláng című monodrámájával érkezik, amelyet Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet ihletett.
A darabot a nagyszínház nézőtéri büféjében láthatják az érdeklődők.
A SZÍN-TÁR fesztivál zárásaként Galambos Attila, a kecskeméti színház irodalmi vezetője és Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas színházrendező, egyetemi oktató, valamint a Tóth Kata szakmai vezető alkotta zsűri idén is odaítéli a legjobb előadásért járó elismerést, a Magyar Művészeti Akadémia díját.
A fesztiválról további részleteket ide kattintva olvashatnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!