A TMZ által megszerzett hatósági jelentés szerint Betsy Arakawa, Gene Hackman felesége, halála előtt néhány nappal internetes kereséseket végzett, amelyekben a Covid–19 tüneteinek járt utána. A vizsgálat szerint Arakawa február 8. és 12. között információt keresett arról, hogy a koronavírus okozhat-e olyan tüneteket, mint az orrvérzés és a szédülés – ezek Hackmannél jelentkeztek.
Arakawa Covid-tesztet is végeztetett férjén, amely negatív lett, és Boost Oxygen-kannákat vásárolt, hogy enyhítse férje tüneteit. A hatósági jelentés alapján a nő komolyan fontolgatta, hogy orvosi segítséget kér, ez azonban végül nem történt meg.
A jelentés szerint Betsy Arakawa február 11-én vagy 12-én hunyt el hantavírus-fertőzésben – ez egy ritka, rágcsálók által terjesztett betegség, amiről itt írtunk korábban. A hatóságok szerint valószínű, hogy a betegség gyors lefolyású volt, és Arakawa a keresések után nem sokkal vesztette életét. Hackman ekkor már egészségileg rendkívül legyengült állapotban volt, előrehaladott Alzheimer-kórban szenvedett, és szívproblémái is voltak. A hatóságok szerint ő egy héttel később, február 17-én vagy 18-án halt meg, valószínűleg szív- és neurológiai szövődmények következtében.
A karbantartók február 26-án találták meg a házaspár holttestét Santa Fe-i otthonukban.
A történtek alapján a hatóságok úgy vélik, ha a házaspár orvosi ellátásban részesült volna, Arakawa esetében időben diagnosztizálhatták volna a hantavírus-fertőzést, ami megváltoztathatta volna a kimenetelt. A dokumentumok szerint azonban sem ő, sem férje nem került kapcsolatba egészségügyi intézménnyel haláluk előtt.
Gene Hackmant és feleségét zárt körű szertartáson búcsúztatták el családtagjaik és közeli barátaik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!