
A Pesti Színház első bemutatója 2025 szeptemberében Kincses Réka rendezésében a Madame Tartuffe lesz. A szereplők Udvaros Dorottya, Szilágyi Csenge, Hegedűs D. Géza, Horváth Szabolcs, Liber Ágoston, Majsai-Nyilas Tünde, Ertl Zsombor, Bölkény Balázs, Balázsovits Edit és Kövesi Zsombor. A rendező és a társulat által jegyzett műben Barbara Tartuffe, miután elvégzett egy elismert természetgyógyász iskolát Berlinben, és sikeresen kigyógyította magát súlyos gerincbántalmaiból, kiszáll a tolószékből és az emberek gyógyításának szenteli az életét. Hamarosan betegek százai keresik fel testi és lelki bajaikkal speciális egészségközpontját, majd átteszi székhelyét a Balaton-felvidékre, és egyik kedvenc tanulótársa házában folytatja áldásos tevékenységét, a család azonban fenntartásokkal fogadja ezt a különös, excentrikus, szinte magnetikus képességekkel bíró asszonyt. De hát ahogy Barbara mondja: „Ahol az ellenállás, ott az út!”
Valamikor, a nem túl távoli jövőben – amikor minden megváltozik, kivéve az emberi természetet – a televíziós szappanoperákat már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a szerepeket pedig erre a célra kifejlesztett androidok, úgy nevezett „aktoidok” játsszák. Egy napon a tévéstúdióba ellátogató ifjú író az egyik meghibásodott robotlányban meglátja a vígjátéki potenciált… Alan Ayckbourn Robotika című kiber-romkomját Szabó Máté állítja színpadra, Varga-Járó Sára, Kovács Tamás m.v., Méhes László, Petrik Andrea, Waskovics Andrea, Radnay Csilla, Telekes Péter, Majsai-Nyilas Tünde, Lukács Sándor és Szántó Balázs szereplésével 2025 decemberében mutatják be a Pesti Színházban.
Az államtitkár úr lehengerlően szórakoztató, pikáns társadalmi szatíra, bravúros vígjáték a korrupció buja természetéről, némi politikai éllel és nem kevés tanulsággal. Bár a Vígszínház történetének első legendás sikere ez a darab, de még 130 évvel később is ugyanolyan frissnek hat, mint első bemutatkozása alkalmával, mintha csak tegnap írták volna.
A korrupciós komédiát 2026 márciusától Máté Gábor rendezésében fogják játszani a Pesti Színházban. Az előadásban Wunderlich József, Fesztbaum Béla, Hegyi Barbara, Szilágyi Csenge, Szász Júlia, Kőszegi Ákos, Hirtling István, Karácsonyi Zoltán, Majsai-Nyilas Tünde, Telekes Péter, Ertl Zsombor, Gados Béla és Kovács Olivér lép színpadra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!