„Romantika a közelgő armageddon közepette. Élet egy hógömbben, egy idilli világban, amely a csuklómozdulatok által létrehozott káoszban billeg. A szerelem, mint antikvitás, amelyet az utánunk következő generációk már csak történelemkönyvekből fognak megérteni” – ezekkel a mondatokkal jellemzik a sajtóanyagban a Fontaines D.C. negyedik albumát, a Romance-t, amely a szerelem és a kapcsolatok, az elidegenedés és az identitás, a fantázia és a valóság amorf fogalmait boncolgatja. Az irodalmi képek nem véletlenek, a zenekar tagjait anno a költészet szeretete hozta össze.

Az albumon szereplő 11 szám olyan gondolatokat jelenít meg, amelyek a tagok fejében kavarognak már a 2021-es Skinty Fia című listavezető album megjelenése és az Arctic Monkeys-zal való közös turnéjuk óta. Az album egy provokatív hangzású korszakot képvisel a dublini származású, ma már londoni székhelyű zenekar életművében. A tavaly nyáron megjelent lemez elképesztő visszhangot váltott ki a rajongókból és a kritikusokból egyaránt. Már az első héten több mint kétszer annyit adtak el belőle, mint a 2022-es Skinty Fia című nagy sikerű lemezükből, a Romance emellett számos ötcsillagos elismerést kapott olyan lapoktól, mint az NME, a The Guardian és a Rolling Stone UK, miközben a dalszerző legenda,
Elton John nemrég azt nyilatkozta, hogy ez a banda a legjobb zenekar jelenleg.
Az NME-ben pedig úgy fogalmaztak, hogy az innovatív hangzásvilágával és magával ragadó művészetével a Romance megerősíti azt, hogy a Fontaines D.C. a generációjának meghatározó zenekarának számít.
A csapat 2022-ben és 2024-ben is fellépett a Szigeten, most azonban a pályájuk során először önálló koncertet adnak Budapesten a Barba Negra Music Clubban.
Borítókép: Fontaines D.C. (Forrás: Facebook)