Rowling élettörténete már önmagában egy regény. A Bristol melletti Yate városában született és már kislányként történeteket talált ki, melyeket testvérének mesélt esténként. Bár ekkor még senki nem sejtette, a Harry Potter-regények már elkezdtek formát ölteni. A klasszika-filológiát és francia nyelvet tanuló egyetemistából hamarosan Londonban dolgozó titkárnő lett az Amnesty Internationalnél, ahol néha a feljegyzések helyett varázslatos világokat pötyögött be a gépébe.

Az írónő fejéből egy vonatúton pattant ki a varázslófiú története
A Harry Potter-sztori 1990 nyarán indult egy vonatúton.
Rowling épp Manchesterből Londonba tartott, amikor megszületett a fejében egy szemüveges, sovány fiú képe, akinek küldetése, hogy legyőzze a gonosz Voldemort nagyurat. A többi – ahogy mondani szokás – történelem.
A siker azonban nem jött könnyen. A 90-es évek elején Rowling már elvált édesanya volt, kislányával Edinburghban élt. Egy tanári állásra várva, 70 fontos heti segélyből élt és egy fűtetlen lakásban írta a regény első fejezeteit. Mivel a lakás hideg volt, gyakran egy közeli kávézóba menekült, ahol a babakocsiban szunyókáló kislánya mellett írt.
Tucatnyi kiadó utasította vissza a kéziratát, de végül a Bloomsbury nevű, kis londoni kiadó vállalta a megjelentetést azzal a feltétellel, hogy a szerző neve J. K. Rowling legyen, hátha így a fiúk is kedvet kapnak az olvasáshoz.
A 2500 fontos előleg még csak nem is sejtette azt a sikert, ami hamarosan az írónőre várt.
A világ meghódítása pálcával és varázsigékkel
1997. június 26-án jelent meg a Harry Potter és a bölcsek köve, és azonnal hatalmas sikert aratott, megkapta a British Book Awards Az év gyermekkönyve díját is. A könyvet sorra követték a folytatások, amelyek egyre vastagabbak, egyre sötétebbek és egyre népszerűbbek lettek.
A sorozat több mint ötszázmillió példányban kelt el világszerte, nyolcvan nyelvre fordították le, és generációk olvasási szokásait formálta át.
A filmadaptációk tovább növelték a könyvek népszerűségét, és közben Rowling a világ leggazdagabb írója lett, akinek öröksége túlmutat a Harry Potter-univerzumon. Olyan gyerekek milliói vettek könyvet a kezükbe, akik előtte soha nem olvastak. A Roxfort varázslói, a patrónusok, a házak, a kviddics és a sötét varázslatok elleni küzdelem mára kultúrtörténeti jelenséggé vált.