– Tervezzük. Nem tudjuk pontosan, mikor, de ki nem hagynánk Magyarországot a sorból. Először Amerikában turnézunk, utána Ausztráliába megyünk, majd Japán következik, és csak utána landolunk Európában. Különben jól emlékszem az első ottani koncertünkre, a Kisstadionban volt. Amikor koncert közben megszólaltam magyarul a színpadon, a közönség egyszerűen lefagyott, nem hitték el, amit hallanak.
– Legutóbb még az Az a szép című dal első versszakát is elénekelte a színpadról. Tud még magyar dalokat?
– Kiskoromban rengeteget tudtam, amikor kicsi voltam, édesanyám mindennap magyar dalokat énekelt nekem. Az egyik kedvencem az volt, amelyik úgy kezdődik, hogy Van nekem az égen egy kis csillagom…
– Magyarul beszélgettek otthon?
– Édesanyám velem magyarul, majd angolul és héberül is beszélt. Izraelben születtem, tehát minden nyelven beszélgettünk. Németül is tudott, de azon nemigen akart megszólalni. Tizennégy éves korában elvitték egy koncentrációs táborba. De erről soha nem beszélt nekem, mert nem akart elszomorítani.
– Nyolcévesen került Amerikába, majd az egyik legismertebb rocksztárrá küzdötte fel magát. Mi kellett ehhez?
– Az a jó Amerikában, hogy ide jöhetsz akár Ausztriából is egy kiejthetetlen névvel, amely ráadásul hosszú is, de attól még a világ body builder bajnokává, majd Kalifornia kormányzójává küzdheted fel magad. Kalifornia ráadásul több pénzt produkál, mint Anglia és Olaszország gazdasága együttvéve. Ha az említett Arnold Schwarzenegger Ausztriában marad, mindezt talán nem érhette volna el. A világ legtöbb helyén ugyanis van egy plafon, ameddig felérhetsz, de azon túl már nem juthatsz. Amerikában ez másképpen van. Persze vannak árnyoldalai is, de itt nincsen határ.
– Magyarországgal van bármilyen egyéb kapcsolata?
– Néha járok Magyarországon üzleti ügyekben, és mindig úgy érzem, mintha hazatérnék. Amikor ott járok, általában magyarul próbálok beszélni. Szeretem a palacsintát, a gulyáslevest, hisz fiatalkoromban otthon majdnem minden nap palacsintát ettem. Ez egy csodálatos ország, nagyon gazdag történelemmel, és hát ne felejtsük el azt a fontos tényt sem, hogy Magyarország volt az egyetlen állam a kommunista blokkban, amelyik fellázadt az oroszok ellen 1956-ban. Ezért megérdemli a tiszteletet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!