Gregorián- és népénekes mise Szent István tiszteletére, a Szent István-bazilikában

Május 30-a államalapító István királyunk kézereklyéje, a Szent Jobb átvitelének, oltárra emelésének ünnepe 1084 óta, Szent László (lovag)király rendelete szerint. Juhász Katalin néprajzkutató szervezésében 2017 óta tartanak ezen a napon úgynevezett „folkmisét”, amelyen a zenei szolgálatot népzenészek, népi és gregorián énekesek látják el.

Magyar Nemzet
2021. 05. 28. 20:30
null
Fotó: Dusa Gábor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első két alkalommal a Hagyományok Háza intézményi hátterével szerveztem az eseményt, később már intézményi háttér nélkül, közösségi összefogással sikerült megvalósítani.

– Megrendítő, felemelő élmény volt mindhárom eddigi alkalom, ahol a liturgián, hívők és nem hívők, együtt énekelve és imádkozva élhettük meg összetartozásunkat, magyarságunkat. Egyfajta hálaadás ez Szent István életművéért, amely ezer éve stabilan fennáll és működik, és amelynek mi is alkotó részei vagyunk. Ez az ünnep szinte egy második augusztus 20-ává kezd válni, azzal a különbséggel, hogy ez nem hivatalos állami, hanem teljesen alulról szerveződő ünnep, amely idén egyfajta hálaadás a járvány enyhüléséért, a gyógyulásokért, és ima az elhunytak (köztük Snell György segédpüspök, a bazilika volt plébánosa, a Szent Jobb Őre) lelki üdvéért. Természetesen az ötletgazda Halmos Bélára, a táncházmozgalom egyik elindítójára is emlékezünk ilyenkor – fogalmazott Juhász Katalin.

Az első folkmise
Fotó: Dusa Gábor

A szentmisét celebrálja: Horváth Zoltán protonotárius kanonok, esperes, mb. plébános. Közreműködnek: Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium, a Szent Angéla Ferences Gimnázium és a Zeneakadémia diákjai, tanárai, a Magyar Tekerőzenekar hangszeresei, énekesei és furulyás, dudás, tárogatós barátaik, valamint a Magyar Királyi Koronaőrök.

A misén kétféle évszázados zenei hagyomány, a gregorián és az egyházi népének egymást kiegészítve hangzik fel. Nagy zenetudósaink, Dobszay László, Rajeczky Benjámin és Szendrei Janka közös érdeme, hogy a folklórgyűjtések során lejegyzett egyházi népénekek színe-javát a magyar gregoriánnal együtt a magyar katolikus liturgia szolgálatába állították az Éneklő Egyház énekeskönyv összeállítása révén. A Szent István-mise tételeit ebből, és a Medgyesy Norbert–Vakler Anna szerkesztésében Énekek Szent István királyról címmel megjelent gyűjteményből állították össze.

Ez az ünnepélyes mise két nagyon értékes magyarországi zenei mozgalom ünnepe. Az UNESCO jó gyakorlatok listájára is fölkerült táncház módszer kiemelkedően eredményes a népi kultúra megőrzésében és terjesztésében, melynek szerves részét alkotják népdalok mellett az egyházi népénekek is. A táncházmozgalom nagy érdeme és életerejének bizonyítéka, hogy fennállásának több mint negyven éve alatt sikerült a népzeneoktatás intézményi hálózatát is megteremtenie az alapfoktól a felsőfokig. Kevesen tudják, hogy a Dobszay László és Szendrei Janka által 1969-ben alapított, világszerte nagy hírnévnek örvendő Schola Hungarica gregorián kórus is egy (csendes) mozgalom kiindulópontja lett. 1984-től az általuk kísérleti jelleggel beindított Budapesti Énekes Iskola sikeres példája nyomán az ezredfordulót követően sorra alakultak az énekes iskolák, ahol gyermekek százai a Kodály-módszer és a középkori Schola Cantorum hagyomány ötvözésével, órarendbe építve sajátítják el a katedrális kóruséneklés alapjait. A Schola Hungaricában kinevelődött jeles szakemberek ugyancsak az oktatás minden szintjén sikeresen vezették be az egyházzene tanítását. Mára a budapesti énekes iskolák tanulói a hagyományos évnyitó és évzáró liturgiájukon több mint félezren énekelnek együtt.

Az ünnepélyes mise különlegessége, hogy minden résztvevő (a más felekezethez tartozó és nem hívő is) követheti a liturgiát és bekapcsolódhat a közös éneklésbe a kivetített énekszövegek segítségével.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.