A csecsen valóság

Három járókelő meghalt, három pedig megsebesült, amikor pokolgép robbant egy utcán álló gépjárműben a dagesztáni Haszavjürtben. Az orosz hatóságok figyelmeztetnek, a csecsenek újabb merényletekre készülnek Groznij 1996-os visszavételének évfordulóján – szólnak a hírek. Naponta ontja a televízió és a rádió a Csecsenföldről, Dagesztánból, Groznijból érkező, szörnyűnél is szörnyűségesebb híreket, amelyek többségéhez általában hozzáteszik: „meg nem erősített információk szerint”. Az is gyakorta előfordul, hogy homlokegyenest ellentétes értelmű adatok érkeznek az orosz–csecsen háborúról a különböző hírügynökségeken keresztül. Hosszú évek óta zajlik a csecsenek küzdelme, s mégis, hiába a sok felületes információ, valójában kevés fogalmunk van róla, milyen a csecsen valóság.Hogy milyen is, annak hiteles bemutatására tett kísérletet – sikerrel – vasárnap délután a Kossuth rádió a Kaukázusi fogoly című dokumentumműsorának első részében (a másodikat e hét vasárnap délután hallgathatjuk meg ugyanitt, ugyanebben az időben). A műsor felelős szerkesztője, Németh Miklós Attila, valamint szerkesztő-riportere, Szergej Batyuskov történészszakértők segítségével arról is képet próbált adni – azon túl, hogy a szakadár kaukázusi köztársaság a függetlenségéért harcol olykor középkorinak nevezhető módszerekkel, terrorakciókkal is –, milyen egyéb mozgatórugói vannak a véres harcoknak, s a csecsen törzsek között is folyton fel-fellángoló polgárháborúnak. Mert a politikai képlet sokkal bonyolultabb annál, mint ahogyan azt itt Közép-Európában elképzeljük. A „játszmá-ban” komoly szerep jut a kau-kázusi klánok közötti törzsi ellentéteknek éppúgy, mint az orosz maffiának, a fegyverkereskedőknek (elgondolkodtató például, hogy a csecsenek olyan új fejlesztésű orosz fegyverekhez jutottak, amelyeket maguk az orosz katonák még nem láttak, mert még nem is rendszeresítették, csak a titkosszolgálat ismerte azokat...), no meg a hatalmas, kincset érő kaukázusi, Kaszpi-tengeri olajlelőhelyeknek.Döbbenetes, amikor a helyi emberek szólalnak meg életükről, sebeikről. Csecsenföldön ma is hagyomány a vérbosszú, a kivégzés természetes módja a lefejezés, s ugyanilyen természetes foglalkozás, pénzkereseti lehetőség az emberrablás, a túszejtés, a táborokba hurcolás. Léteznek úgynevezett rabszolgatőzsdék, ahol adják-veszik, csereberélik a klánok a foglyaikat. A hadifoglyokat elektromos árammal vallatják, levágják nemi szervüket, végtagjaikat. Nincsen víz és gáz, az emberek elképesztő nyomorban és körülmények között élnek. Teljes a káosz, nem ritkán előfordul, hogy két szövetséges csapat „véletlenül” egymást lövi, mészárolja le. Óriási méreteket ölt az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás, a katonák zöme pedig – mindkét oldalon – eleve torzult személyiség. A háború eddig sok millió dollárba került, és több százezer ember életét követelte, s úgy tűnik, egyelőre nem látni a végét. A harc egyre értelmetlenebbé és embertelenebbé válik. Németh Miklós Attila és Szergej Batyuskov kiváló és megragadó, olykor sokkoló dokumentumműsora sok kérdésre választ adott, de a legfontosabb-ra, hogy mi értelme a szörnyű gyilkolásnak, valószínűleg maguk a küzdő felek sem tudják még a feleletet. Sőt, a csecsen valóságban ez a kérdés fel sem merül.