Savaria története

2000. 08. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soha nem látott tömeg hömpölygött Szombathely belvárosában szombaton. Azon sem lehet csodálkozni, hogy a háromnapos Savaria-karnevál fő attrakciója, a Ferences-kertben megrendezett történelmi játék, a Ludi Savarienses után Szabó Gábor polgármester azt mondta: „A város bebizonyította, meg tudja ünnepelni saját történelmét”, hisz hosszú Csipkerózsika-álmából sikerült felébreszteni a Savaria-karnevált.Az elsőt ugyanis 1961-ben rendezték, de a játékoknak nyolc évvel később vége szakadt. Akkoriban a város alapításától egészen a jelenkorig 13 jelenetben mutatták be a főbb eseményeket. Egy anekdota szerint a karnevál 1969 után azért maradt el, mert a néhány SS-katonának öltözött szereplő betért az egyik presszóba dorbézolni, s ez nem tetszett az egyik pártbizottsági embernek. Azóta eltelt harminc esztendő. A rendszerváltozás után többször felmerült a karnevál feltámasztásának gondolata, de a költségek miatt erre senki sem vállalkozott...Most napok óta rómaiak, avarok, kelták, bigák és fakerekes szekerek járták Szombathelyet. A kisgyerekek papírból készült római sisakban és fakarddal vívták csatájukat. A kávéházak teraszai is korhű öltözékbe bújtak. A Ferences-kertben légiós- és honfoglaláskori tábor épült. Az igazi meglepetés akkor érte a közönséget, amikor a színpadi megnyitón Dávid Ibolya miniszter asszony is római ruhában jelent meg, és latinul köszöntötte Claudia Colonia Savaria lakóit. Mindez alig feledtette az üresjáratokkal tarkított történelmi játékot. A kívülálló számára úgy tűnt: a rendező, Bucz Hunor a darabban rejlő lehetőségeket csak részben használta ki. Pedig római katonából és honfoglalóból a Magor Íjász Hagyományőrző Egyesület és a Savaria Légió Egyesület jóvoltából jutott elég. Csak idő nem maradt a Pető László írta darab begyakorlására. A próbák az ősbemutató előtt négy nappal kezdődtek. Szerencsére a garabonciás narrátor, Gáti Oszkár vállára vette a terhet: „kézben tartotta” Savaria történetét a kezdetektől a magyar államalapításig. A nyugat-pannóniai őslakosság bemutatása, a XV. Appollináris légió veterán katonáinak letelepítése és a kultikus esküvő eljátszása, tulajdonképpen a város születése még látványos volt, a poénok „ültek” is, de a légiók által császárrá kikiáltott Septimius Severus bevonulása kevés újat hozott, és a gladiátorok küzdelme is halványra sikeredett.A frank uralom után a honfoglaló magyarok vették birtokba a Kárpát-medencét. A korhű jelmezekkel itt sem volt baj: a Koltai-filmhez képest az új hazát keresők igazi tömeget alkottak, csakhogy összezsúfolódtak a központi emelvényen. Az előadáson a statisztáknak statisztaszerep sem jutott, bár a leányrablás jelenetnél többen felkiáltottak: végre valami! De aztán a lovasok körbehordozta tablók visszazökkentették a nagyérdeműt a szokásos kerékvágásba…Az elmondottak ellenére a kétezer néző többsége elégedetten távozott az „arénából”. Miközben Dávid Ibolya és Szabó Gábor kocsira szállt, és a szereplőkkel végigvonult a város utcáin. Szombathely karneváli hangulatban ünnepelt. És most már biztos: jövőre is lesz Savaria történelmi karnevál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.