Székfoglaló és operagála

Posztumusz akadémiai székfoglaló hangversenyt rendezett a magyar tudomány napján (november 3.) a három éve elhunyt Durkó Zsoltnak a Magyar Rádió és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.A zeneszerző három nagy oratóriuma közül a középsőt, a Széchenyi-szövegekre komponált nagyszabású alkotást szólaltatta meg ez alkalomból Vásáry Tamás vezényletével a Rádiózenekar és -énekkar (karigazgató: Strausz Kálmán), valamint Fekete Attila (tenor) és Fried Péter (basszus) a Zeneakadémián. A mű kiválasztása és a koncert időzítése mintaszerű volt: a Széchenyi-oratórium azon a napon hangzott el, melyen 175 esztendeje a reformkor zsenije birtokai évi jövedelmének felajánlásával megalapította a Magyar Tudós Társaságot, a világ vezető szellemi stallumaihoz vivő utunk kiinduló állomását. S mindehhez még egy szép évfordulós hivatkozást társít az a körülmény, hogy Durkó 1981/82-ben készült partitúráját Kodály születésének centenáriumára szánta, bemutatására pedig a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitókoncertje kínált ünnepi keretet.A Széchenyi-oratórium fontos opusa a szerzőnek, mely kiválóan jellemzi a karakterisztikus Durkó-hangvételt: szoros kötődést a nemzeti identitáshoz és egyben az európai zene hagyományaihoz, ám ugyanakkor eleven affinitást saját korának újfajta nyelvhasználata és techikai eszköztára iránt. A mű erőteljes kontúrokkal megrajzolt 12 tételében a formálás szigorú logikáját hol izzó drámaiság (nyitókórus), hol megkapó líra (tenorária) szövi át, változatos penzumot és igazi művészi kihívást prezentálva mind a hangszeres, mind a vokális előadóknak. Vásáry érzékeny és színgazdag interpretációja egy premier atmoszféráját idézte, kivált a második részben: az oratórium lenyűgöző zárókorálját mindenesetre olyan élménnyé avatta, melynek dimenzióit nem földi időben és térben mérjük.Remekelt a Rádiókórus, és meggyőző volt a két tehetséges szólista. A szünet után műsorra tűzött Dante szimfónia a szerkesztő dramaturgiai telitalálatának bizonyult: a „dárdáját a jövőbe hajító” Liszt (Caroline Sayn-Wittgenstein meghatározása) portréja tökéletesen beleillett az ünnepi est történelmi arcképcsarnokába. A Rádió Gyermekkórusa megint világszínvonalon szerepelt (karigazgató: Thész Gabriella), a zenekar egész esti teljesítményéből kiemelkedett a gordonkaszólam, élén a nagy jövőre hivatott Fenyő Lászlóval.Az Operaház júniusi vendégjátékát – mely a Bánk bán premierje (!) volt Pozsonyban – impozáns gálaesttel viszonozta a Szlovák Nemzeti Színház operatársulata az Andrássy úti Ybl-palotában. A zenekarról őszintén szólva nem sok jót tudok mondani azon kívül, hogy koncertmestere, Vladimir Harvan szép hangon játszotta a Thais híres hegedűszólóját, a három karmester közül is csak egy, Rastislav Stur stílusa nyert meg, a kórus megbízható színvonalú – na de a szólisták!... Azok nagyszerűek. Díszére válnak alma materüknek, a pozsonyi és a kassai konzervatóriumnak. Kifogástalanul tudják a szakmát (légzés, frazírozás, intonáció), és egytől egyig színpadi vénával rendelkező, mutatós megjelenésű, szuggesztív művészegyéniségek. Kalapra való nemzetközi versenydíjuk van, s többen közülük rendszeres vendégek a Metben, a Scalában, a Wiener Staatsoperben, a Covent Gardenben.Mindnyájukat önálló méltatás illetné, de hely hiányában csak néhányukat sorolom fel. A pompás tenor-négyesfogatról csak annyit, hogy Dvorskyt és Szergej Larint a világ élvonalában jegyzik (engem kivált az utóbbi bűvölt el), Kundlákot rokonszenves lírai hősnek ismertem meg, a Réti könnyed magasságait idéző fiatal Otokár Kleint pedig – nagy örömömre – két évre szerződtette a budapesti Operaház.A hölgyek ragyogó csapatából Adriana Kohutkovát csodálatos Lucia-áriája alapján Lucia Popp és Edita Gruberová utánpótlásának tartom, de tetszett Jitka Sapara-Fischerová tüzes Carmenje és Iveta Matyasová Erzsébetje is (Don Carlos). Ha meggondolom, hogy Pozsony közelebb van Pesthez, mint Debrecen, nem is értem, hogy ilyen kvalitású operacsillagok nálunk miért nem naponta vendégek…