Megjelent az Erkel Ferenc operáit bemutató CD-sorozat első darabja, az István király a Kolozsvári Állami Magyar Opera közreműködésével, a Musica Hungarica lemezkiadó gondozásában. A sorozat Szent István király megkoronázásának ezredik évfordulója tiszteletére látott napvilágot.Az Éliás Tibor producer-igazgató vezetésével működő Musica Hungarica Kiadó a kallódó magyar értékeket vállalta és vállalja fel. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott: saját bevételeiből szeretné eltartani magát. Az Erkel összes operáját bemutató sorozattal elismerésre méltó szándéka, hogy ragaszkodik az eredeti, Úrtext kiadású partitúrákhoz. Azaz a darabokat semmiképpen nem változtatják meg, a szövegeket nem fordítják le ”magyarról-magyarra”, nem komponálnak, nem hangszerelnek – ezeket szerintük Erkel Ferenc kiválóan megtette. Esetleg – szaknyelven szólva – ”húznak” ott, ahol a mű túl hosszú, a cselekmény túlzottan szerte ágazó. Ezáltal válik minden zenemű maivá – így van ez az István királlyal is.Erkel Ferenc utolsó színpadi műve, az államalapítóról szóló zenedráma ősbemutatója 1885. március 14-én volt, az 1884. szeptember 27-én megnyílt budapesti Operaházban. Az István király volt a társulat első magyar operabemutatója. A kezdeti hatalmas közönségsikert húszegynéhány előadás után évszázados homály és közöny követte. Napjainkig egyetlen hangja sem jelent meg nyomtatásban, színpadi felújítása pedig a XX. század utolsó évéig váratott magára. Hangzó formában a kolozsvári operatársulat előadásában e világelső CD-n válik a nagyközönség számára először hozzáférhetővé.Tíz évvel ezelőtt Gyulán, Erkel szülővárosában az Erkel társasággal közösen született meg az a grandiózus terv, hogy Erkel összes operáját – áldozatokat is hozva – bemutassák. Erkel szellemi szülővárosában, Kolozsvárott 2000-ben már a hatodik (!) Erkel operát állították színpadra.A tegnap óta kapható CD követi a kolozsvári előadást. A főbb szerepekben Molnár János, Kiss Domokos, Szilágyi János, Bancsov Károly és a budapesti Operaház magánénekese, Ardó Mária hallható. A Kolozsvári Állami Magyar Opera énekkarát és zenekarát Mossóczy Vilmos vezényli. A hangfelvétel zenei rendezője Alpár Tibor, hangmérnöke Horváth Tamás.
Erkel Ferenc operája először lemezen
2000. 12. 08. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!