Egy szerény, bátor olasz ember

Három méter magas deszkapalánk választja el a Dohány utca és a Wesselényi utca forgalmától a zsinagóga előtti kis teret. A bejárat szűk, egy fél téglával rögzített sorompó felemelésével engedik be a rendőrök és a biztonsági őrök a „civileket” a palánk mögé. Ott ugyanis filmforgatás zajlik. A térségen szétszórt hátizsákok, batyuk, konyhai edények, egy rögtönzött tűzhely kormos kövei, félig égett fadarabjai, a palánk mellett ócska matracokból, zsákokból tákolt fekvőhelyek. A nyomorúságos összevisszaságban lesoványodott, meggyötört arcú nők, gyerekek, öreg férfiak lézengenek. Kabátjukon hatágú sárga csillag virít.A budapesti gettóban vagyunk, valamikor 1944–45 telén. Az októberi nyilas hatalomátvétel után, november 29-én rendelték el a gettó létesítését. A Király– Kertész–Dohány utca és a Károly körút által határolt területet palánkkal vették körül. Ennek négy kapuja volt; az egyik éppen ott, ahol most a sorompó van. 1945 januárjában már hatvanötezer zsidó – legnagyobb részük idős, beteg ember, illetve nők és gyerekek – zsúfolódott itt össze, embertelen körülmények között. Szabad prédái voltak a be-betörő nyilasoknak. Raoul Wallenberg közbenjárására rendőröket vezényeltek ki a gettó őrzésére, s neki köszönhető az is, hogy 1945. január 18. előtt, még a pesti oldalon folyó harcok befejezését megelőző napokban nem mészárolták le a gettó valamennyi szerencsétlen foglyát, s akik még éltek, szabadon távozhattak a szenvedések színhelyéről.Wallenbergről és tetteiről (de arról is, hogyan vitték el az oroszok) szinte minden lényegeset tudunk. Arról azonban, hogy mit tett azokban a tragikus hetekben-hónapokban egy Giorgio Perlasca nevű olasz marhakereskedő, aki akkoriban Budapesten élt és dolgozott, évtizedekig senki nem beszélt. Pedig csaknem hatezer budapesti zsidó neki köszönhette, hogy életben maradt, megmenekült. A most készülő film, amelyet eredeti pesti helyszíneken – a Dohány utcai zsinagógában, a Gozsdu-udvarban, a Nyugati pályaudvaron, a New York-palotában, a Lőrinc pap téren, az Astoriában, az Eötvös utcában és még több helyen – forgat olasz– magyar–francia koprodukcióban Alberto Negrin olasz rendező, Perlasca – egy igaz ember története címmel, erről a szerény bátor emberről szól.Élete kalandfilmbe illő. 1910-ben született. Az olasz–abesszin háborúban mint besorozott katona vett részt. A spanyol polgárháborúban viszont már önként jelentkezett, és Franco oldalán harcolt. Különös módon majd ennek köszönheti, hogy Budapesten, a fasizmushoz kötődő múltja dacára, a zsidók mentésében vállaljon szerepet. 1943-ban – az olaszországi fejlemények miatt – a németek már nem nézték jó szemmel az érdekszférájukban tartózkodó olaszokat. A Budapesten élő Perlascát is deportálták egy időre. Mikor visszatérhetett, kihasználta, hogy Francótól „veterán bizonyítványa” volt, s így, a spanyol követség segítségével, lakást, spanyol állampolgárságot, spanyol útlevelet és nevet kapott. Így működhetett közre a spanyol védelem alatt álló házakban menedéket találó zsidók megmentésében. Amikor pedig a spanyol konzul elhagyta Budapestet, a nyilas és német hatóságok előtt spanyol ügyvivőnek adta ki magát, és folytatta a menlevelek gyártását és kiállítását. Az ostrom után távozott Budapestről, de amikor otthon, Olaszországban itteni tetteiről mesélt, senki nem hitt neki. Ezért aztán nem is tett lépéseket tevékenysége elismertetéséért. Csak akkor került ismét szóba a neve, amikor a megmentett budapestiek közül néhányan felkutatták. Így készült el az olasz televízió, a RAI dokumentumfilmje Perlascáról, s ennek nyomán ismerték el cselekedeteit magas magyar, spanyol, izraeli, amerikai és olasz kitüntetésekkel. 1989-ben Budapesten járva találkozott néhány megmentettjével is. A szerény nyugdíjból élő Perlascát a fotósok elvitték a Wallenberg-emlékműhöz is, ahol számos kép készült róla. Kevesen tudták, s ő, akárcsak saját cselekedeteiről, nem beszélt róla, hogy Wallenberggel is szoros kapcsolata volt, és igen kevésen múlott, hogy nem tudta elrejteni a svéd diplomatát az őt akkor már kereső oroszok elől. Talán emiatt is ragasztotta rá Perlascára a sajtó az olasz Wallenberg jelzőt, holott kettejük tevékenységének csak a célja volt azonos, minden másban különböztek egymástól.A RAI dokumentumfilmjét együtt forgatta Budapesten Carlo Degli Esposti olasz producerrel Sipos Áron, aki most a Focus Film produkciós iroda ügyvezető igazgatója, és a játékfilm magyar producere. Már akkor arra gondolt: a történetből játékfilmet kellene készíteni. Ez, hosszú előkészítő munka után, most érkezett el a megvalósításhoz. Olaszországban és hazánkban 2001 karácsonyára tervezik a kétrészes tévéfilm bemutatóját, de készül mozifilm-változat is. A budapesti forgatás február 12-én kezdődött, és tíz héten át tart. A történetet már feldolgozta A jótett egyszerűsége című könyvében Enrico Deaglio (ez 1997-ben magyarul is megjelent). A film alapjául e könyv szolgált. Az első Perlascáról szóló könyv pedig Elek László nevéhez fűződik, akinek Az olasz Wallenberg című könyve 1989-ben jelent meg. A Perlascát játszó Luca Zingaretti már játszott a rendező Mussolini és én című filmjében, s ő a népszerű olasz krimisorozat, a Montalbano felügyelő főszereplője is. Szerepel a filmben Erland Josephson, Matilda May, a magyar színészek közül fontos szerepet kapott Cserhalmi György (Bleiber német százados), Garas Dezső (rabbi), Reviczky Gábor (nyilas miniszter), Stohl András (Nagy, nyilas hadnagy), Tordy Géza (Sanz Briz, spanyol konzul) Rudolf Péter (Sárosi, öreg zsidó), Szacsvay László (a hegedűs), Ónody Eszter (Lina, szobalány).Perlasca nem érhette meg története filmváltozatának elkészültét. 1992-ben hunyt el.