ATÉVÉMŰSORÁRÓL
A világ különböző pontjairól vásárolt, garantáltan politikamentes műveket (főleg természetrajzi, technikatörténeti dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő munkákat) fűztek össze s vetítettek főműsoridőben, mindenki örömére. A néző annak örült, hogy az agymosás, a félremagyarázás és hazudozás „szuperprodukciói” helyett hiteles információkat kap a nagyvilág azon tájairól, ahová eljutnia szinte teljesen reménytelen, a hatalom meg annak, hogy van mire hivatkoznia: ablakot nyit ő is a televízió által a nagyvilágra. Rést a nyugati népek lichthofjára... A 90-es években azután – mert mással voltak elfoglalva a magyar televíziósok – eltűntek képernyőinkről a kisfilmek. A külföldről vásároltak és a hazai gyártmányúak egyaránt. Ablakot – és rést – elsősorban a hírműsorokkal nyitottak a világra, másodsorban pedig minden mással: a kereskedelmi adókkal, a mozicsatornákkal, a műholdról és kábelközvetítéssel hazánkban is fogható idegen nyelvű tévéprogramokkal. A kisfilmek, dokumentumfilmek, ismeretterjesztő adások iránti általános érdeklődést vagy kielégítették ezek az új lehetőségek, vagy nem. (Ezért lett verhetetlen sztár egyik napról a másikra minálunk a Spektrum, a National Geographic, a Discovery.) Azt azonban sokan óhajtanák, hogy a közszolgálati tévéadók se fordítsanak hátat e közkedvelt műfajoknak. A Duna Televízió – mert alapításánál jeles dokumentumfilmesek munkálkodtak – tudja is a dolgát: helyet szorít ínséges időkben is a csokorba gyűjtött kisfilmeknek, dokumentumfilmeknek. A „csokrot” most éppen Navigátornak hívják, szombaton délutánonként jelentkezik, aligha sok a nézője. Pedig lehetne. Angol, amerikai, dán és svéd sorozatai egyaránt figyelmet érdemelnek, kiváltképpen a világpolitikáról és a környezeti ártalmakról tonnaszám érkező, kellemetlen hírek terhe alatt elbizonytalanodó emberek vigasztalására valók.
Roosevelt elnökről honfitársai készítettek négyrészes sorozatot, a Navigátor legutóbb a középső részt sugározta, az élet minden területén sikeresnek mondható férfiú, Franklin Delano Roosevelt megbetegedéséről, mozgásképtelenségéről és a teljes értékű életért folytatott küzdelméről adva tanulságos ismereteket. A 20-as években – mesélik az életrajzírók, a személyes ismerősök, a leszármazottak – igazán nem volt „jó” rokkantnak lenni az Egyesült Államokban. Még az intelligens és jómódú családok is elrejtették a világ tekintete elől bénult hozzátartozóikat, olyan szégyennek számított a mozgásképtelenség. A 39 esztendős korában súlyos betegségen áteső Roosevelt hétesztendőnyi, kemény küzdelem árán tanult meg járni. Politikai célú lépegetés volt ez, mesélik a szemtanúk, hogy meggyőzze választóit: nem fogyatékos. Elképzelhetetlen volt ugyanis, hogy egy rokkantból elnök lehessen.
Roosevelt a saját kárán, keservesen tanulta meg, mit jelent a szenvedés. Amikor azután a választásokon fölényes győzelmet aratott, „egy járásra képtelen ember állt a megnyomorodott ország élére, hogy vezesse”. És milyen jól vezette a gazdasági válság éveiben is, egészen a prosperitásig, a második világháborúban is – a győzelemig!
A gazdag, világhírű Roosevelt bemutatása után szegény, csupán a saját köreiben ismert eszkimó vadász következett a Navigátor összeállításában, olyan öregember, akit nem a testi szenvedés tett bölccsé és szeretetre méltóvá, hanem a természet közelsége. A jégvilág, a jegesmedvéktől „ellesett” magatartásminta (a jegesmedve tanítja meg arrafelé az embereket uralkodni a félelmükön), a rozmárvadászatokon tanúsított hősiesség. A Csendes helyek című sorozat Életem északon című epizódjának megtekintése után szinte kedve támad az embernek elindulni Grönland irányába, hisz ott csak a jég az úr és nem az írott és íratlan erkölcsi szabályoktól (Ne ölj!, Szeresd felebarátodat...) elbitangolt modern társadalom.
origo.hu
Orbán Viktor egyetért Robert Ficoval: Ursula von der Leyen javaslata csődbe vinné Európát!
