(Párizs)
Nem forrósodik föl percek alatt a francia temperamentum, mint a magyar. Nincs lelkes taps, csak puszta udvariasságból. A Nemzeti Filharmonikusok párizsi koncertjén mégis megtört a jég. Szűnni nem akaró taps, újrázás követte Kocsis Zoltán Liszt-játékát. Való igaz, az Esz-dúr zongoraverseny a népszerűbb magyar művek közé tartozik, Kocsis játékában – aki ugyanakkor a zenekart is vezényelte, méghozzá éppoly intenzív összpontosítással – minden billentésnek, minden különálló hangnak „aurája” volt. Kifinomultság, ha kell, mélység, ha kell, játékosság. Nem is maradt üdvrivalgás nélkül.
Repertoár dolgában pedig mintha a magyar művészetet ötvözte volna a zenekar az európaival, pontosabban, az egyetemessel. Beethoven István király-nyitányát Bartók mélyrehatóan és mégis lendületesen fölcsendülő Concertója követte, amelyet tapsorkán honorált az 1600 férőhelyes, elegáns párizsi épület, a Théatre des Champs-Élysées hatszintes koncerttermében.
Ráadásnak, jó érzékkel – a franciák felé adresszált gesztussal – egy Couperin-átdolgozást hallhattunk, majd Brahms VIII. Magyar tánca hangzott el, s végül a külföldön obligált magyar zenei „emblémát”, amely Berlioz művének önállósult részeként vált népszerűvé a nagyvilágban, a Rákóczi-indulót.
Mikor e sorokat írom, Lyon felé száguld velünk 300 km/órás sebességgel a TGV, „a szárnyas vonat” a maga sci-fikbe illő, áramvonalas küllemével. S minthogy a dél-franciaországi nagyváros két nagyszabású régészeti kiállítását, a Római kori Pannónia címűt, illetve a Saint Romain-en-Galban látható Kelta kiállítást csak lapzárta után tekinthetjük meg, ezért későbbi lapszámunkban tudósítunk róluk.
Kocsis Zoltán sikere Párizsban
2001. 12. 12. 0:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!