Megőrzött Őskelet

A huszonöt éves jubileumára kiadott és a napokban megjelenő CD címét a Téka együttes Kodály Zoltántól, a népdalgyűjtő-zeneszerzőtől kölcsönözte: „Letörölhette az idő a magyarság arcáról a keleti vonásokat, lelke mélyén, ahol a zene forrása fakad, ott él még egy darab őskelet, s összeköti oly népekkel, kiknek nyelvét már rég nem érti, s kiktől egész lelki berendezése merőben különbözik.” A zenekar tagjai (Vizeli Balázs, Lányi György, Havasréti Pál, Tárnoki Beatrix) maguk is a népi kultúra fenntartását és – a missziósok hivatására jellemző eltökéltséggel és kitartással való – terjesztését tekintik fő céljuknak. Többen közülük népzenét tanítanak, gyűjtenek, táborokat szerveznek, népzenei kiadványoknál segédkeznek. Maga a Téka név is ezt jelképezi, a falitéka a tisztaszobában álló faliszekrényt jelenti, ahol a család a legfontosabb kincseit őrizte. A CD-n olyan, hasonló életpályát bejáró népzenekutatóknak állítottak emléket, fejezték ki tiszteletüket és köszönetüket, akik szintén velük együtt ünnepelték kerek évfordulójukat. A lemez első száma Olsvai Imre népzenetudóst köszönti 70. születésnapján egy általa gyűjtött somogyi dallal, a záró gyimesi öszszeállítás pedig a 75 éves Kallós Zoltánt, aki maga hosszú ideig Gyimesben lakott és dolgozott, hogy Gyimes tánc- és zenevilágát testközelből ismerhesse meg. A moldvai dallamcsokor Domokos Pál Péter születése 100. évfordulójának, a bihari és aradi román összeállítás pedig a 120 éve született Bartók Bélának szól.
A lemez a Tékától megszokott precíz, tiszta és kidolgozott hangzásélményt hozza, ami a sok átlagos táncházi zenekartól eltérően magában foglalja egyfelől a stílusismeret mélységét, a magas szintű hangszertechnikai tudást – bármelyik tájegységről is legyen szó –, másfelől a klasszikus zenészekkel vetekedő kristálytiszta intonációt és dallamtagolást, amely együttes jelenléte oly kevesekre jellemző. Emellett természetesen nem szenved csorbát a népzene eredeti ízessége és hangulata sem. Az autentikusság és az alkotás kreativitásának kettőssége jellemzi az Őskeletet. A dallamcsokrok az együttes saját feldolgozásai, amelyek azonban az autentikusság határán belül maradnak, mégis egyedülálló hangzásképet hoznak létre. A gyimesi furulya és hegedű, bár külön-külön mindkettő tipikus hangszere a tájegységnek, együtt nem jellemző összeállítás. A Téka azonban a furulya díszítőfiguráit, hangnemeit a hegedűhöz igazítja, egymás mellé állítja őket, s így a két hangszer együttes megszólalása egészen újszerű, ősi hatást kelt a hallgatóban. Hasonló érzetet teremt a kezdő somogyi népdal. Feldolgozásának érdekessége, hogy a dél-dunántúli intonált – ún. magasterces – hangsor nemcsak az énekszólamban, hanem a tekerő és a cimbalom játékában is megjelenik. Havasréti Pál egyébként zenei rendezőként, szerkesztőként nem egy népzenei CD születésénél játszott szerepet, talán kevesen tudják, de tevékenységének legalább olyan jelentőségű ez irányú aktivitása, mint hangszerjátékosi vagy zenetanári pályafutása. Többek között az Új élő népzene című sorozat is az ő nevéhez kötődik. Saját lemezeik zenei rendezését is magára vállalta, s igényessége és tapasztalata jelen esetben is rendkívül változatos hanganyagot eredményezett.
Az Őskelet mind a hangszerek, mind az egyes dialektusok felsorakoztatásával nagyjából lefedi a Kárpát-medence magyar népzenei gyakorlatát, nagy hangsúlyt fektetve az erdélyi területekre. Mindöszsze a Felvidéket hiányoljuk a listáról, különösen a felvidéki vonós zenét, ami egyébként általánosságban hiányt jelent a magyar hanglemezpiacon. Tárnoki Beatrix éneke technikás, stílusos, bár helyenként kissé élettelen, amelyet a zenekar energikus előadásmódja szerencsésen ellensúlyoz.