Az eseménynek a Budapesti Művelődési Központ adott helyet, ahol minden zeneiskola rövid műsorral mutatkozott be. Az eseményt szakmai beszélgetés zárta, amelynek elsődleges témája a találkozóra meghívott magyarlapádiak helyzetének ismertetése volt.
Magyarlapádon egy éve indult meg a népzeneoktatás az Óbudai Népzenei Iskola mintájára, közel hetven diák részvételével. Ez a szám azért is jelentős, mert ezt a komoly és időigényes zenepedagógusi feladatot a huszonnégy éves Oniga András, a Piros Pántlikás hagyományőrző zenekar bőgőse jelenleg egyedül látja el. A lapádiak elsősorban a helyi hagyományok ápolását tűzték ki célul, a gyermekek a népi vonós hangszerekkel – hegedű, kontra, bőgő – ismerkedhetnek a foglalkozásokon, de távoli terveik a teljes Kis-Küküllőmente népzeneiskolai lefedésére irányulnak. A zene mellett fontos szerepet kap a táncoktatás is, véleményük szerint a kettő nem választható el egymástól. Magyarlapád kivételes helyzetben van a környező településekhez képest, hiszen a néphagyományok jobban fennmaradtak, a fiatalok pedig érdeklődőbbek, sokan látnak fantáziát ezeknek az értékeknek a megőrzésében. Oniga szerint a népzenét mindenfelé a kihalás fenyegeti, megmentésére egyedüli megoldásként az intézményesített „újratanulást” tartja. A teljes mértékben alulról jövő kezdeményezést szeretné államilag elismert, bizonyítványt adó zeneiskolává növeszteni. Elmondta azt is, hogy ehhez a segítséget elsősorban az anyaországtól várja, hiszen nálunk a népzeneoktatás lényegesen előbbre tart. Példájuk úttörő kezdeményezés, amely a lelkesedésen túl fokozatosan mélyülő szakmai képzettséget is takar.
Kobzos Kiss Tamás, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója a magyar népzeneoktatás jelenlegi helyzetét alapvetően biztatónak ítélte. Alapfokon közel százhúsz tanár tanít népi éneket, illetve hangszert több mint kétezer gyermeknek, középfokon három zeneművészeti szakközépiskolában, Miskolcon, Vácott és Székesfehérváron. Az igazi hiányt a felsőoktatásban találjuk, hiszen jelenleg mindössze egy, a nyíregyházi főiskola vállalta fel a népzene ügyét. Sajnos ez sem szakirányú képzés, csak az ének-zene szak kiegészítő részeként van lehetőség a népzenetanári diploma megszerzésére, így ez a végzettség sem felel meg tökéletesen a törvényi előírásoknak. Az igazi megoldás az lenne, hogy ha hangszerekből vagy legalább hangszercsoportokból lehetne diplomázni, vagyis elengedhetetlenül szükséges lenne a népzenetanár-képzést a tanárképző főiskolákon is beindítani, ahogy ez már a néptánc esetében korábban megtörtént.
A legnagyobb ellenállást Kobzos Kiss Tamás pillanatnyilag a közoktatásban látja, azoknak az énektanároknak a részéről, akik nem ismerik ennek a területnek az eredményeit, holott számos kiadvány hozzáférhető a témában. Sajnálatos a komolyzene és a népzene szoros egységétől való elzárkózás azért is, hiszen – ha csak a népzenei ihletésű zeneműveket nézzük – Bartók maga is hangoztatta, hogy az ő zenéje nem érthető meg anélkül a zene nélkül, amelyből kiindul. Azonkívül számos zenetörténeti kutatásban az etnomuzikológia fontos segédtudományként használható.
A hazánkban közel két évtizedes múltra visszatekintő nemzetiségi zeneoktatás kérdését illetően Kobzos kiemelte, hogy ez az a terület, ahol a szomszédos országok még kezdeti nehézségekkel küzdő népzenetanárjainak jelentős segítséget nyújthatunk a nálunk már kipróbált és bevált speciális módszerek átadásával.
origo.hu
Szánthó Miklós levelet írt David Pressman távozó nagykövet-aktivistának
