Ön az erdélyi kulturális turizmus egyik életre hívója, a szervezett erdélyi turistautak elindítója. Honnan ez a belső késztetés, hogy Erdélyt méltó módon bemutassa a magyarországi turistáknak?
– Úgy gondolom, ahogy minden egyéb, a faluturizmus is csak eszköz. Ezekre az utazásokra csak a 1989–90-es változások után nyílt lehetőség. Én ekkor a somlószőlősi művelődési házban dolgoztam, s az első próbálkozásaink különböző cserekapcsolatok voltak. Ezek néhány évig működtek, de ily módon csak viszonylag kis létszámban lehetett gondolkozni. Amikor a falusi vendéglátásba belevágtunk, sok feltétel hiányzott. Ha volt is néhány szálloda vagy panzió, drágán és színvonaltalanul üzemelt. A falusi turizmus, az emberekkel való találkozás viszont személyes élményt is nyújtott.
– Hogyan került Erdéllyel kapcsolatba?
– Származásom alapján nem kötődöm Erdélyhez, egy kicsi, hagyományait őrző nógrádi faluban, Erdőkürtön születtem és nőttem fel. Ennek a kis tündérvilágnak az élménye kétségtelenül jelentős szerepet játszott abban, hogy később nagyon hamar otthon éreztem magam Erdélyben, ahol a határon túli területek közül először jártam a nyolcvanas évek elején.
– Mit akart megmutatni egy buszos turistaút? Elsősorban a tájat, vagy lehetett kezdeni a történelemmel, a társadalmi helyzettel, a néphagyománnyal?
– Barsi Ernő, az általam mélyen tisztelt híres népzenekutató eljött egyik utunkra a feleségével, ő ezt speciális népfőiskolának nevezte. Ez tőlem egyáltalán nem áll távol, fiatal koromban megismertem a katolikus népfőiskolai mozgalom alapítóit, Dániában is jártam tanulmányúton. A 80-as évek második felében szülőfalumban magam is részese voltam az újrainduló népfőiskolának. Bár ennek az elemeit beépítettem az utak koreográfiájába, tudatosan nem buszos népfőiskolát akartam, hanem felnőttnevelést. Egy olyan képzést, ahol az elmúlt 40-50 év alatt elfelejtett, elhallgatott, az egész Kárpát-medencét érintő kérdésekről esik szó. Igyekeztem különböző közelítésmódokat alkalmazni, hiszen egy hét állt rendelkezésemre, hogy ezt az óriási tudás- és ismerethiányt legalább részben pótoljam. Ezt megelőzően foglalkoztam határon túli irodalommal, eljárhattam táncházakba, kapcsolatban álltam a Forrás-körrel és a táncházmozgalommal. Nem véletlen, hogy a történelmi-irodalmi buszjáratokon Dsida, Ady, Kányádi versei mellett népzene is szólt.
– Az utak nemcsak a magyarországi turisták, hanem a vendéglátók gondolkozását is megváltoztatták. Elsősorban miben nyilvánult meg mindez?
– Egy idő után új jövőkép tárult a vendéglátók elé. A turizmusban részt vevő családok kezdtek anyagilag is megerősödni, a bevételeiket visszaforgatták, a körülményeik javultak. Erre szükség is volt, hiszen a fizető vendég színvonalas szolgáltatást várt a pénzéért. Például az elmúlt 8-10 év alatt a korábban az elnéptelenedés szélén álló kétszáz lelkes Tibód, ahol a faluturizmussal elindultunk, újra virágzásnak indult. A vendéglátás szükségessé tette a vízhálózat és a házak felújítását. A turisták érdeklődtek a népi kultúra iránt, s ezért a falubeliek elkezdték újra megtanulni táncaikat, előkeresték a régi viseletet, újat varrattak maguknak. Később egyesületeket, számítógépes tanfolyamokat szerveztek. Tudatosan törekedtek az értékek megőrzésére. Tibódból ma már nem jönnek Magyarországra dolgozni, mert megtalálták otthon a megélhetésüket. Mára egyébként a szervezett buszutakkal párhuzamosan az egyéni vendégek fogadása is megoldott, és a téli turizmus feltételei is adottak.
– A Székelyföldön kívül, különösen a szórványvidékeken, ahol a magyarság megőrzése sokkal nehezebb feladat, szintén szükség lenne hasonló próbálkozásokra. Mennyire ismert szélesebb körben az önök kezdeményezése?
– A „tibódi példa” ma már a környező kistérségekben is hat, s a kört tovább lehetne szélesíteni. Ez csak egy lehetőség, de kitörési pont lehet, hiszen Erdély jelentős része adottságai folytán eleve a turizmusra van predesztinálva. Egyrészt tanfolyam keretében fel kéne erre készíteni a szórványvidékek magyarlakta falvait, másrészt vendéget kell vinni hozzájuk. Nagyon fontos volna a fiatalokat minél jobban megismertetni ezzel a határon túli, veszélyeztetett világgal. További tervem elsősorban középiskolás, egyetemista csoportok kijuttatása, hasonlóan a Nemzeti Színház pályázatához, ahol a színházjegyet kellett megvenni, és az útiköltséget támogatásként megkapták az érdeklődők.
– Ahogy említette, a falusi turizmus csak eszköz. Mit tekint célnak?
– Az összes ország, amely most a Kárpát-medencén osztozik, az Európai Unióba törekszik. Nem szabad elfelejteni, hogy az unió régiókban gondolkozik. A Kárpát-medence földrajzilag, történelmileg egységes terület. Felmerülhet a kérdés: miért kell nekünk ezeket a fiatalokat sok mindenre megtanítani? Azért, hogy képesek legyenek a táj és kultúra egészében gondolkozni, hogy ami széttörött, az végre újra összeálljon. Magyarország területén sem lehet úgy történelmet, népzenét, néprajzot tanítani, kutatni, hogy nem az egész Kárpát-medencét nézzük. A kulturális turizmus megélhetést biztosít, de a legfontosabb mégis az, hogy a tudatunkban is rendezi a kultúrát, a történelmet. Ha eljutunk odáig, hogy megértjük ezt, nem csinálunk ilyen patáliát a kedvezménytörvény körül. Ami az első lépés afelé, hogy újra fogjuk meg egymás kezét.
– Ezek szerint a kedvezménytörvényt is eszköznek tekinti?
– Nem lehet minden problémára hirtelen megoldást találni, de ez az első, nagyon fontos lépés hosszú évtizedek óta. Tekinthető nemes gesztusnak, de jóval több is annál, hiszen elmondhatatlanul sokan vannak, akiknek magyarságukból előnyük soha nem származott. Azt kellene megértenie minden Kárpát-medencei népnek, hogy nem gyengíti az országot, ha ott sokféle nemzetiség él, inkább erősíti, ha az emberek a sokféleségüket – magyarságukat, szlovákságukat, románságukat – meg tudják élni. Ennek a megértésében kellene segíteni. Eszköz a faluturizmus, eszköz a kedvezménytörvény is.
– Jelenleg elnökségi tag a Hungária Televízió Közalapítványnál. Ebben a beosztásban mit tart fő feladatának?
– Egy olyan televízióhoz kerültem, melyet akár tizenötmillióan is nézhetnek. Az a legfontosabb, hogy a Duna Televízió szellemiségével az összmagyarság érdekeit versenyképesen szolgálja.
origo.hu
Szánthó Miklós levelet írt David Pressman távozó nagykövet-aktivistának
