Az értelmiség szélmalomharca?

Beke Pál, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója fél éve áll az intézmény élén. Az elmúlt tíz év alatt a rendszerváltással megváltozott új struktúrát a közművelődés nem igazán tudta követni, a régi művelődési házak többsége kihasználatlanul áll, sok faluban nincs szabadidős alternatíva. Lapunk az intézet megoldási javaslatairól kérdezte az igazgatót.

Igazgatói állása elfoglalásakor alapvetően másképp nézett ki ez az intézet, mint amilyet ön szeretett volna látni.
– Huszonöt éve dolgozom itt, voltam már vezető beosztásban is, ám akkor nem volt időm elképzeléseimet tettekre váltani. A 90-es évek elejéig ez egy jó hírű intézmény volt, a szakmai hierarchia csúcsát jelentette, azonban beiktatásomkor három, egy fővel dolgozó osztályt és egy osztályvezető nélküli főosztályt találtam. Az intézet több mint húszmilliós hiányt görget maga előtt. A szakmai munkára költségvetésünkből alig jut pénz.
– A rendszerváltással alapvetően megváltozott a közművelődés helyzete is. Mik a lehetőségek a jelenlegi önkormányzati rendszerben?
– 1990-ben több mint háromezer önálló és autonóm önkormányzat jött létre, amelyeknek nem mutathatunk egyedül követendő utat, annál is inkább, mert nem egyféle és egyetlen ez az út. Szakmai hitünk szerint kell cselekednünk, és ezt kell megismertetnünk az éreklődőkkel.
– Milyenek a statisztikák a művelődési központok működésének hatékonyságáról?
– Semmi biztosat nem tudni a népművelők vagy a kultúrházak valós helyzetéről. Ezért is kell az elmúlt időben elfelejtett szakmai helyzetelemzéseket újra megindítanunk. Azt, hogy mitől tud megváltozni egy helyi társadalom jövője, a modellkísérletekkel lehet megmutatni.
– Mit ért modellkísérlet alatt?
– Azokat az embereket, akik különféle kezdeményezésekkel próbálkoznak, támogatni szeretnénk, elsősorban tanáccsal, segítő kapcsolattal, hogy az adott faluban egy működőképes szisztémát kikísérletezhessenek. Bárkivel megeshet, hogy olyan helyen él, ahol gyermekei tehetsége nem kamatoztatható, hiszen a legközelebbi zeneiskola vagy számítógép kilométerekkel odébb van. Olyan rendszerekre lenne szükség, amelyek segítségével a városokban megtalálható szellemi kapacitás a környező falvakban is működőképesen jelen lehet.
– A vidéki értelmiség sokszor szélmalomharcot vív, hiszen az igényeinek megfelelő szellemi közeg nincs biztosítva számára a lakóhelyén. Próbálkoznak különféle kezdeményezésekkel, de úgy érzik, senkitől nem kapnak segítséget. Hogyan találják meg őket?
– Nehezen, mert 3200 településen nem lehet mindenkihez bekopogni. Van címünk, telefonunk, ott kell keresni bennünket. Enélkül nem tudunk segíteni.
– Mégis, hogyan szereznek erről tudomást?
– Anyagi okok miatt ritkán van lehetőségünk fizetett hirdetésekre. Persze nem biztos, hogy azonnal segíteni tudunk bármilyen helyzeten, viszont tapasztalatcserét szervezhetünk a hasonló problémákkal küzdőknek. Ha ők bátorítják egymást, sokkal többet ér, mintha azt én vagy a kollégáim mondtuk volna. Ennek az organizálásához kellünk mi. A Magyar Művelődési Intézetnek szakmai szervező-, segítőközponttá kell válnia, nem pedig elméleti, szobatudósokból álló, zárt kutatóhellyé. Nehéz és hosszú munka újra viszszanyerni az emberek bizalmát.
– Ebben nagy segítséget nyújthatna egy intézeti folyóirat. Úgy hallottam, megújult formában terveznek is egyet.
– Egy népszerű, különböző szándékokat integráló szakmai újság jelenleg meghaladja az erőnket. Az általunk elképzelt Nemzet és művelődés című elméleti szakfolyóirat megvalósításának feladatával azonban vélhetően megbirkózunk.
– Milyen tanfolyamokat terveznek? A főiskolák ilyen irányú képzései a mai viszonyokhoz nem alkalmazkodnak, a jelenlegi gyakorlati problémák megoldására nem készítenek fel. Ennek a megszervezése is az önök feladata, ha hatékony közművelődést szeretnének.
– Tapasztalatból tudom, hogy sok helyen idejétmúlt tankönyvek, tanulmányok alapján tanítanak. Biztosan vannak újabb írások, ha pedig nincsenek, már régen írni kellett volna. Ezt a hiányt próbálja pótolni majd a Nemzet és művelődés kiadványunk. Az intézet régi akkreditált tanfolyamai mellé újakat is tervezünk. A másik szándékunk egy mesteriskola beindítása. Ennek keretében a végzett fiatalok egy-egy évet szakmában jártas népművelők mellett töltenének, ahol gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, megerősítik őket, különben nem lesz utánpótlás. Alacsony fizetésért, kicsi presztízsért senki sem végez szívesen kemény munkát, viszont ha kiderülne számukra, hogy ez milyen fontos társadalomépítő feladat, akkor lehet, hogy ennek ellenére is vállalnák.
– Hol tudnának elindulni, hogy jobban bekerüljenek a köztudatba?
– A két-három megyényi régiókat szükséges lenne egy szakmafejlesztést végző irodával ellátni, így az adott településekhez közelebb tudnánk kerülni. Ha ezt is elérnénk, már elégedett lennék.