Debreceni színpadon Othello, a mór vezér

A debreceni Csokonai Színház február 28-án mutatja be Shakespeare Othellóját, Gárdos Péter rendezésében. A színház művészeti tanácsadójaként és prózai tagozatának vezetőjeként működő rendezővel – akinek nyolcadik játékfilmje készült el, és az Utolsó blues operatőri díjat kapta meg a 33. Magyar Filmszemlén – e bemutató apropójából beszélgettünk.
– Ön elsősorban filmrendezőként ismert. Ha voltak is színházi munkái korábban, klasszikus darabbal még nem próbálkozott. Mi vonzotta az Othellóhoz?
– Ez egy szenvedélyes, vad, érzéki darab, ami nagyon is rezonál mindazzal, amit a huszadik-huszonegyedik században megéltünk és megélünk. A történelem folyamán soha nem volt annyi ember által okozott emberhalál, soha olyan szexuális és érzéki forradalom nem zajlott le a férfi-nő viszonyában, mint az elmúlt száz évben. Mindehhez nagyon illik Othello felfokozott érzékisége, betegségéből és kisebbrendűségi érzéséből táplálkozó féltékenysége, Desdemona ellenállhatatlan és éppen ezért önveszélyes szexuális vonzereje, Jágó leleményes és gátlástalan bosszúvágya és felemelkedni akarása.
– Klasszikust rendez klasszikus felfogásban?
– Semmiképpen. Egyrészt azért nem, mert a mindennapjaiban elementáris vizuális kihívásokkal együtt élő néző nem feltétlenül arra vágyik, hogy múzeumban érezze magát, ha színházba megy. Azért nem, mert én magam a színházat legalább olyan erős látvány- és hangvilágként élem meg, mint a filmet. Sok esetben a színpadon alkalmazott effektusok még átütőbbek is lehetnek a moziban elérhető hatásnál, hiszen a színpad egyszerű totálképével szembekerülő néző nincs feltétlenül felkészülve ezekre az erős benyomásokra. A meglepő és furcsa megoldások persze korántsem idegenek a mai színjátszástól, nekem pedig különös vágyam, hogy totális színházat csináljak és lenyűgöző élményt adjak a nézőknek. Éppen ezért meglepő megoldásokban a Debrecenben színre kerülő Othello sem fog szűkölködni. Desdemona fürdőházi meztelensége ugyanúgy sokkolja majd a nézőt, mint magát Othellót. Az elsöprő és vad érzelmek megmutatására gyakran jelenik majd meg a színen embertömeg. A leprások megjelenítése például átérezhetővé teszi a halál közelségének érzését, ami az öregedő Othellót időről időre hatalmába keríti. A darab első részében egy igazi teniszparti is lezajlik, ami tekinthető meglepő megoldásnak, de semmiképpen nem idegen a kor szellemétől, hiszen ez a játék már ismert volt a XV. században.
– Az Othellót hagyományosan a féltékeny ember drámájaként tartjuk számon. Shakespeare azonban, ahogyan Bereményi Géza szövegével Cseh Tamás énekli, „nagy ravasz”, aki sohasem ábrázolja egysíkúan a jellemeit. A drámában lévő bonyolult összefüggésekből melyek izgatják elsősorban mint rendezőt?
– Nagyon izgalmasnak találom, hogy a darabban alapvetően senki nem az, aminek látszik, s minden szereplőben felmerül a ki vagyok én kérdése. Ez a probléma nagyon izgat, ha úgy tetszik, erről szól az Utolsó blues című filmem is. De visszatérve az Othellóra: Cassiót tiszta embernek szokás ábrázolni, de ugyanakkor viszonya van Biankával, a prostituálttal, ami a hazugság és az álszentség iskolapéldája. Vagy ott van Emília, aki asszonya okos és talpraesett szolgálója, és bár tudja, mégsem árulja el, hol van az az ominózus kendő, aminek eltűnése végül is Desdemona életébe kerül. Vagy nézzük Desdemonát, aki teljes odaadással imádja Othellóját, de már a darab harmadik jelenetében intim, baráti, félreérthető viszonyba keveredik Cassióval, ami alkalmat ad Jágónak Desdemona sírjának megásására.
– Mi a helyzet Othellóval?
– Othello figurájával sokat viaskodtam, mert a féltékenység tulajdonképpen komikus dolog, és nem akartam Othellót komikusan ábrázolni. Ezért aztán nem a féltékenységet, hanem Othello általános kisebbrendűségi komplexusát állítom a középpontba, ami három dologból táplálkozik. Az 1500-as években vagyunk, ekkor az átlagéletkor negyven év körül van, és Othello elmúlt negyven. Ha úgy tetszik, halála előtt öt perccel adatik meg neki Desdemona, és az öregség gondolata ezért is gyötri őt. Másrészt a darab négy nap alatt játszódik, s e négy nap alatt Othello kétszer is epilepsziás rohamot kap. Betegsége, öregsége és legfőképpen bőrének színe az, amiből e szörnyű kisebbrendűségi komplexus táplálkozik. Esendőségének tanúja Jágó, akihez éppen ezért furcsa és megingathatatlan bizalom fűzi.
– A darab főbb szerepeit vendégművészek játsszák. Miért esett éppen rájuk a választás?
– A darab belső logikájából következik, hogy Othellónak nagydarabnak kell lennie. És természetesen a szerep nem osztható nagyon fiatal színészre. Gesztesi Károlyt a tehetsége és kora mellett alkata teszi alkalmassá Othello eljátszására. Desdemona esetében olyan színésznőre volt szükségem, akinek öltözködéstől, sminktől és minden más egyéb tényezőtől független erős érzéki kisugárzása, szexepilje van. Ezt Pokorny Liában találtam meg. Végül igen érdekes dolog volt Jágó kiválasztása, hiszen olyan színészre volt szükség, aki egyszerre tud rafinált és gyermekien tiszta lenni, a testi adottságaiban erős, mégis gyáva, magas intellektusú világfi és ösztönös plebejus. Ezt a komplex képességet Széles Lászlóban vélem megtalálni.