Igényesség a táncházmozgalomban

Jó hangulatban telt a hétvégi táncháztalálkozó, a résztvevők szemmel láthatóan remekül érezték magukat. Az idei helyszín, az SAP-Rendezvénycsarnok és a Körcsarnok a megfelelő időpontválasztással együtt meghozta a sikert. A kirakodóvásári portékák iránt is nagy volt a kereslet, a tánctanulás helyszínein pedig hatalmas tömegek álltak körbe, hogy ellessék a lépéseket, figurákat a díszes viseletbe öltözött oktatóktól. Lelkes fiatalok énekeltek, táncoltak, zenéltek szinte minden sarokban.
A találkozó fénypontját minden évben az estéket megkoronázó előadások jelentik. A szombati néptáncgála két részből állt, az elsőben a gyermekek mutatkozhattak be az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület műsorában. Különösen érdekes része volt ez a hét végi programsorozatnak, hiszen a harmincéves táncházmozgalom első követőinek gyermekei, unokái alkotják a reflektorfénybe állított generációt. Ők már születésüktől fogva, szinte az anyatejjel együtt szívhatták magukba a néphagyomány remekeit, és sokszor első lépéseiket is valamelyik gyermektáncházban tették meg. Természetes, hogy jó előadást vártunk, de ennél több történt. Felnőtteket megszégyenítő profizmussal álltak ki általános iskolások, s mutatták be produkcióikat, eloszlatva ezzel minden aggodalmat a jövő táncházmozgalmának kiöregedéssel kapcsolatos gondjait illetően. Különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a „szarvasi csodaként” felkonferált Gyermek Néptáncosok Országos Szólófesztiváljának nyertesei. Botos férfitáncaink eredete a legősibb, ennek célja részben a katonaéletre való felkészülés volt, s akik már kiskorban megtanultak a bottal bánni, könnyebben forgatták később a kardot. Az egyik díjazott táncos, Korzenszky Tamás virtuóz botolójával valószínűleg a törököket is elriasztotta volna, előadását egyébként folyamatos vastaps kísérte.
A szünet után a Nyírség Táncegyüttes műhelyéből kinőtt táncosok, koreográfusok kerültek a középpontba. Ezzel olyan hagyományt szeretnének teremteni, amelynek keretében különböző alkotói, koreográfusi műhelyeket mutatnak majd be – mondta lapunk kérdésére Diószegi László, a műsor második részét szervező Martin György Néptáncszövetség elnöke. A műsorban az Ajaki Kaláris Táncegyüttes is szerepelt, amelynek vezetői, Kácsor István és Ignácz Gabriella szintén a Nyírségből indultak, s az Ajakon végnapjait élő hagyományt fel tudták izzítani. Ebben egyértelműen tetten érhető a táncházmozgalom szerepe, hasonlóan a kalotaszegi legényes nagy divatjához, amelyet az idős korosztály kihalása után az ottani fiatalok a kolozsvári táncházakban tanultak újra – fejtette ki Diószegi, majd hozzátette: tudatos, polgáriasult hagyományápolásra van szükség még az élő falusi közösségekben is, hiszen ma már nem a szegénység vagy az elzártság hordozza a paraszti kultúra értékeit.
A vasárnapi hagyományőrző gála szerkezetéből jól látszott, hogy valóban a tudatosság élteti a falvak tánccsoportjait és énekeseit. Felföldi László a Kárpát-medencei néptánckutatás legnagyobb alakjára, Martin Györgyre emlékezett születésének hetvenedik évfordulója alkalmából. A műsorban fellépő Nyírvasvári Kék Láng Roma Hagyományőrző együttes tagjai az ő kérésére alakítottak zene- és tánckart, hogy ősi kultúrájuk fennmaradjon. Kallós Zoltán, aki Martinnak a tánc terén elért eredményeihez hasonlóan az egyik legfontosabb személyiség volt a tudatos népzenegyűjtésben, mezőségi énekeseivel szerepelt a műsorban. A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Általános Iskola diákjainak serketánca különösen érdekes színfolt volt, ők szintén kiveszőben levő kultúrájukat tanulják újra. A közel háromórás műsorban láthattuk Czine Rozi nénit a Felső-Tiszavidékről és Karsai Zsigmond bácsit Lőrincrévéről, akik archív felvételeivel számos kutató és koreográfus dolgozott az elmúlt évtizedekben. Az idén a táncháztalálkozóval párhuzamosan folyó Visegrádi Együttműködés Országai Folklórtalálkozójának résztvevői is ellátogattak a rendezvényre, közülük a lengyel Zakopane vidék hagyományőrzői mutatkoztak be. Ennek a magas-tátrai vidéknek az az érdekessége, hogy az ott élőknek mind viselete, mind zenéje-tánca egyes elemeiben hasonlít a székelység népi kultúrájához.
Hatalmas eredménynek tekinthetjük, hogy a táncházmozgalom harmincéves működése alatt a népi hagyomány elfogadottá vált és egyre több iskolában tanítják, ami a színvonal növekedését eredményezi – fejtette ki Diószegi. Egyben felhívta a figyelmet a néphagyományok állandó változásaira is, hiszen – mint Martin is hangsúlyozta – a népi kultúra nem megmerevedett művészet, hanem folyamatosan változik, a környező világgal állandó kölcsönhatásban él. A gyűjtéseket tehát újból és újból el kell végezni a falvakban, figyelve azok változásait.
Diószegi nem érzi úgy, hogy válságban lenne a táncházmozgalom. Kifejtette, hogy ma már sokkal többen foglalkoznak elmélyülten és alaposan a nem hivatásos táncegyüttesekben vagy a művészeti iskolákban a népi kultúrával. Mint mondta, a táncházak látogatottságának csökkenése nem a válság jele, hanem az igény növekedését, a színvonal és elmélyültség irányába való fordulást jelzi. Akkor, amikor a táncháztalálkozó látogatottsága mélyponton volt, a mesterségek ünnepén ugyanúgy tömegek voltak, s az elmúlt évek részvételi arányát egyértelműen a BNV rossz adottságaival és a szerencsétlen időpont kényszerével magyarázta. Kifejtette, hogy az amatőröknél a hagyományápolás komplexitása kerül egyre inkább előtérbe, nemcsak a tánclépések területén, hanem a viselet pontosságát, akár még a hajviseletet illetően is történnek alapos kutatások. Nem biztos, hogy mindez a közönség számára is elemenként tetten érhető, viszont olyan művészeti teljesítmény születik, amelyben mindenki érzi az igényességet – tette hozzá. Diószegi nem aggódik a nyugatról érkezett show-műfaj térhódítása miatt, amely a határok megnyitása óta érezteti hatását a népművészeten. Hirtelen jövő divatnak tartja, ami véleménye szerint hamar elmúlik, míg az örök értékek állandók maradnak.