Hogyan válik egy operatőr komputeranimációs trükkmesterré?
– Öt-hat évvel ezelőtt beleszerettem a számítógépes utómunka titokzatos szépségébe. Lebilincselő, ahogy a komputertechnika a filmes szakmával összekapcsolódik, s az új módszer elindít bennünk egy újfajta gondolkodásmódot: miképpen lehet komputeres trükkökkel megsegíteni a film látványvilágát. Volt egy kis reklámfilmes csapatom, amely négy-öt év alatt olyannyira sikeresé vált e területen, hogy más cégek is fölkértek arra, hogy a filmjeikben segédkezzek, mint trükkmester. Mégis az tette igazi kihívássá Hábermann Jenőnek, a Hídember producerének fölkérését, hogy e minőségemben soha nem dolgoztam hazai nagyjátékfilmben. Alkalmam sem lett volna erre, hiszen korábban Magyarországon nem készült olyan nagyjátékfilm, amely komoly komputeres utómunkálatokat ígényelt volna.
– Milyen trükkökre volt szükség a Hídembernél?
– A Hídemberben végzett munkáink három fő csoportra oszthatók. Az első típust szépészeti műveletnek nevezném, ahol hiányzó motívumokkal egészítettük ki a valóságos képet. Például „vasút halad át jellegzetes angliai tájon, egy vár alatt”. A hazai hegyek között találtunk is megfelelő helyszínt, ahová a lovasokon kívül minden mást komputerrel varázsoltunk: vasutat, füstöt, várat és a ködös albioni hangulatot. Szintén Angliában, egy hídépítő műhely tetején játszódik le Clark találkozása Wesselényivel és Széchenyivel. Maga a műhely meg volt építve, de az alatta elterülő angliai várost mi hoztuk létre. Nekünk köszönhető, hogy egy hajó szivárványív alatt úszhatott a vízen, anélkül, hogy ki kellett volna várni, amíg a természet megkönyörül rajtunk. A másik típusú virtuális képről az emberi agy nyomban tudja, hogy csak komputerrel hozhatták létre, hiszen az 1830-as évek Budáját és Pestjét ma már nem lehet újjáépíteni. Komoly erőfeszítések árán rekonstruáltuk mind a pesti, mind a budai oldalt és a pontonhidat, ahol a forgalom a harmincas években bonyolódott. A harmadik trükktípusban még összetettebb módon keverednek a valóságos és a virtuális elemek. A híd átadásának napján elszakad egy láncszem, megrongálódik egy ponton és kettéshasad a csónak, amelyből Széchenyi a családjával együtt vízbe esik. Ezt az önálló, hatperces jelenetet az emberek kivételével szinte teljes egészében mi teremtettük meg. Nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy akik eddig látták a tesztvetítéseket, komoly vitákat folytattak arról, hogy vajon a képsornak melyik része készülhetett számítógéppel. Őszintén meglepődtek, amikor megtudták, hogy az összes.
– Kik segítettek önöknek ebben a precízen finom munkában?
– Lázár Tibor látványtervező és Pauer Gyula művészeti vezető legalább fél esztendeig munkálkodott a híd és a környezet századhű, mérnökien pontos rajzán. Hála nekik, már munkánk kezdetén teljes dokumentációval rendelkeztünk a városképről. Tudtuk például, hogy a Gellért-hegy tetején, a Citadella környékén állt egy csillagvizsgáló. Hű képünk volt a budai Vár állapotáról, a hegyoldal beépítettségéről, a házak számáról. A Margit-sziget akkor még nem egy sziget volt, hanem kettő. Más kérdés, hogy a látvány adott esetben még egy történelmi film esetében is előbbre való, mint a korhűség. Ám mindig azért „csaltunk”, és mindig csak apró részletekben, hogy a látvány teljes egészében híven sugározza az 1830-as esztendő auráját. Reméljük, hogy a film a nézőket is meggyőzi arról, hogy érdemes volt használni a fantáziánkat.
– Milyen emlékeket őriz a forgatásról?
– A forgatás minden percét nagyon élveztem, azzal együtt, hogy minden másodperc megteremtése már-már sziszifuszi erőt és türelmet igényelt. Talán köztudott, hogy a Citedalláról tárul elénk a főváros legcsodálatosabb panorámaképe. Nos, nekünk a natúr fölvételekből és komputeranimációval kellett rekonstruálnunk azt a látványt, ami ugyanonnan tárult egy múlt századi ember elé. A natúr felvételeket mintegy tizenöt síkból, szakkifejezéssel élve layerből kellett összeállítanunk. S az élő emberekből, az általunk teremtett korhű épületekből, a Duna, a Lánchíd képéből teremtett komputeres össz-kompozíción hat ember két hónapig munkálkodott. S ezután majd három hétig kellett összerakni – a mi sajátos nyelvezetünkkel élve: kompozitálni – a layereket, hogy a fények, az árnyak, az emberalakok nagysága, a tárgyak, a panoráma összhatása meggyőző legyen. Mindez egyetlen egy jelenet volt, nekünk pedig több mint száz hasonlót kellett elkészítenünk. A Hídember egy évet elvitt az életemből, de annyira nem sajnálom, hogy akár már holnap elkezdeném teszem azt, a Mátyás király című film forgatását. A magyar történelem korlátlan lehetőségeket kínál a vérbeli filmes vizuális fantáziája számára. Őszintén remélem, hogy majd egyszer egy igazi magyar sci-fiben is kipróbálhatom trükkmesteri képességeimet.
origo.hu
Akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le Budapesten
