Hát ez volt az a híres sokkterápia. Bokros-csomag és elektródák helyett a képernyőn át. Annak idején a 6:3 élő rádiós közvetítése válthatott ki ilyen felfokozott érzelmeket. Persze akkor együtt örült és sírt az ország. Most csak az egyik fele örült. Az ő örömüket nevezik a legszebbnek, ugyanis az a káröröm. De kár örömködni még. Maradva a fociból vett hasonlatnál: az eredmény nem végeredmény, még csupán a félidőnél járunk.
Igazság szerint ízléstelen dolog az országgyűlési választásokat sportmérkőzéshez hasonlítani. Ugyebár a szavazás tétje sokkalta nagyobb. Mégis az RTL Klub választási show-műsora holmi NB hármas meccsé züllesztette a sorsdöntő eseményt. A cirkusz megvolt, a kenyér helyett a sajtot énekelték ki egymás szájából a meghívott hírességek. Egy pillanatig jó ötletnek tetszett, hogy zömében értelmiségiek, főképp színházi emberek vitáztak egymással. Végül a dolog nem hozott semmiféle eredményt. Az egymásnak szegezett kérdések maradtak kérdések, a válaszokat maga alá temette a választási lavina. Többen többször idéztek aznap Madách Tragédiájából. Az tetszett, hogy a tévéstúdióban ülő ellenzéki csapatok vezérszurkolói közt is akadtak, akik játszottak a Nemzeti nyitó előadásában. Annak a Nemzeti Színháznak a deszkáin, amelyet úgymond kampánycélokból emelt a polgári kormány, villám tempóban. Megtehette volna saját ciklusa végén a szocialista kormányzat is, legalább marad utánuk valami kulturális emlék. De nem maradt. Csak a kérdés: hol a lé? Bizonnyal azért nem építettek, mert már nem tudtak miből.
A képernyőn követve az eseményeket, úgy festett, akinek igazán meccs számba ment a választás, az a szocik miniszterelnök-jelöltje. Na ja, hiszen ő bankár. Ha veszít, semmi baj, megy vissza pénzzel bélelt civil munkájához. S így tenne akkor is, amennyiben a kormányzásba bukna bele. Az elvtársurak remek csapatkapitányt választottak, aki beszélni épp anynyira tud, akár egy átlagos labdarúgó (akinek nem inge, ne vegye magára), ezt bizonyította a miniszterelnökkel folytatott vitán, ahol régi jó elvtárshoz méltó módon makogott. Ne feledjük, ő volt a rendszerváltozás előtti utolsó bolsevik kormányzat miniszterelnök-helyettese. A veszély ijesztő, hátha másodszor is visszajönnek.
Néztem a tévében ezt a szociálisan érzékeny bankárt. Szociálisan érzékeny pártnak ilyen jelölt kell, aki majd érzékenyen törli el (újra) a gyest és a gyedet, valamint vezeti be (újra) a tandíjat. Ne tessen azonban elfelejteni, kedves jelölt úr, ez a meccs még csak félidejénél jár. Nem biztos az a győzelem. Nem beszélve arról, hogy sok millió választópolgárnak nincsen jól jövedelmező bankja – ki tudja, szociális védőháló meddig lenne alattuk –, és bizony az ő, a mi bőrünk itt a tét, meg az, hogy végre megtörténhessen a rendszerváltozás, az elmaradhatatlan megtisztulás.
Akik rettegtek a szélsőjobbtól, most láthatták a képernyőn a retteget pártelnököt. Esendő ember, aki beismerte: veszített. Akik kitartottak a kisgazdák mellett, láthatták, vége a dalnak. Akik a Centrumért szorítottak, láthatták az árulást. A képernyő aznap nem hazudott. Remélem tudják majd, a második fordulóban hová kell tenniük az ikszet. Mert láthatták azt is, hogyan kell felállni egy vereség után, hogyan kell erőt adva biztatni az elcsüggedteket. Bizony, egy miniszterelnöknek ehhez is értenie kell.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
