Ismét hatalmas lépést tett a Mammut, hogy újabb, ezúttal a kulturális jelzővel illetett bilincscsel láncolja magához a jobb sorsra érdemes plazalátogatókat. A mesterséges környezetben kialakított új életmód legfontosabb alappillére a fogyasztói társadalom, s ebből következően a szellemi igényesség alacsonyabb fokozata. Aki gondolkodik ugyanis, az előbb vagy utóbb ráébred arra, hogy az állandó pazarlás és a divatok görcsös követése mellett maradandóbb értékek is vannak, mint például a színház.
Eszébe jutott ez a Mammut üzemeltetőinek is, akik bevásárló- és szórakoztatóközpontjukat életmódközponttá szeretnék átalakítani, és a Lurdy Ház teátrumán felbuzdulva saját színházuk megteremtése mellett döntöttek. Legfontosabb céljuk ezzel – mint S. Nagy Sándor társtulajdonos kifejtette – „a kultúra felvállalása”. Mindenképpen egyéni jelleget szerettek volna kölcsönözni a helynek, tekintettel arra, hogy a Mammut elmondásuk szerint egészen más, mint a közönséges plazák. Az egyelőre csak ideiglenesen kialakított szabadtéri színpad nézőteréről a kilátás is sajátos: a kultúrára éhesen betévedt polgár a városra ült szmogos, szürke felhők mellett megcsodálhatja Budapest építészeti remekeit: a Széna tér környékén fekvő házak hiányos és koszos tetőcserepeit, valamint a szomszédos Mammut épület tetején villogó hatalmas gömböt. Valószínűsíthető, hogy a teátrálisnak nem nevezheztő színpadképet az utolsó pillanatokban alakították ki, mivel a hátteret egy szakadt, koszos, igénytelen műanyag ponyva testesítette meg. S bár a kezdő előadás bizonyos részleteihez valóban szükség volt áttetsző háttérre, kis szépérzékkel a megjelentek estélyi ruhájához illőbb látványt is kialakíthattak volna. Természetesen szükségünk van színházra, még a plazák állandó közönségének is vannak ilyen igényei, ezért az ötletet senki sem vitatja el. Azonban, ha már kultúráról beszélünk és ezzel a szóval csalogatjuk a közönséget, talán a bemondó kiválasztására is figyelhettek volna, hiszen ehhez a foglalkozáshoz az igényes és helyes magyar beszéd is hozzátartozik.
A megnyitó est programja két részből állt. Elsőnek Román Sándor ExperiDance Produkciója mutatta be a Pokol színei című táncelőadását. Tekintettel arra, hogy nem volt lehetőség a színpad, illetve a nézőtér elsötétítésére, a fényhatások sem érvényesültek, s mivel díszletet sem igen láttunk, az amúgy is középszerű előadásból az előttünk ülők frizurájának hátulnézete mellett leginkább a zenét élvezhettük. A táncszínház ünnepelt mesterének csoportja ezúttal is várakozáson alul teljesített. A korszakalkotónak beharangozott, néptáncelemekkel ötvözött klasszikus tánc- és balettfigurák a legelcsépeltebb megoldásokkal készültek, s így tulajdonképpen csak annak mondanak újat, aki életében először találkozik ezzel a műfajjal. A koreográfiába foglalt történet sem a legjobb, egy különösebb fordulatok nélküli fergeteges pokolbéli mulatságot fest le, ahol mindenki szinte a mennyekben érzi magát a jó hangulattól. Így aztán nem csoda, ha Ádám és Éva is, mintegy az egész emberiség nevében, örömmel csatlakozik a kárhozottak tömegéhez. Ezt követte Kati Zoob Divathangulatok – Hangulatdivatok nevezetű speciális divatbemutatója, amelynek érdekessége, hogy a Mammut üzleteiben fellelhető ruhadarabokat ötvözte saját kollekciójával. S bár a hangtechnikai problémák miatt egy ideig úgy tűnt, elmarad, végül mégis csak megjelentek a hölgyek a kifutón, időnként meglehetősen hiányos öltözékben. Ha már mindenképp ragaszkodunk ahhoz a bizonyos szóhoz, a második rész a testkultúráról szólt. A kultúra értékeire éhes plazaközönségnél természetesen a legnagyobb sikert ez aratta, így várható, hogy a Moulin Rouge Ez a divat című júliusi zenés-táncos vendégestje szintén telt házra számíthat. A Mammut azonban ezzel sem jár rosszul. Amíg a központban a női ruhák maradnak, valószínűleg vásárlókban sem lesz hiány.
origo.hu
Gázolt a vonat Székesfehérvár és Dinnyés között
